Vetőmagot és előnevelt csirkét osztottak a nehéz anyagi körülmények között élő családoknak Hajdúnánáson

2018.04.21

Ismét sokan örülhettek a változatos vetőmagcsomagoknak és az előnevelt csirkéknek.

A programra a Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat gondozásában lévő, nehéz anyagi körülmények között élő családok jelentkezhettek. Az önkormányzat 107 család számára biztosít vetőmagcsomagot, növényvédőszer egységcsomagot, valamint előnevelt csirkéket.

Ezeknek a csomagoknak a kiosztására került sor a program keretében április 18-án a Bocskai Filmszínház udvarán. Az önkormányzat 800 ezer forinttal támogatja a program sikeres megvalósítását, így összesen a pályázati forrással együtt közel 1,5 millió forint áll rendelkezésre a 107 szociálisan rászoruló családok támogatására.

Nyolc sikeres évet tudhatunk magunk mögött – mondta Szólláth Tibor a szociális földprogram kapcsán. Hajdúnánás polgármestere kiemelte: 2011-ben amikor elindítottuk a programot nem elsősorban a pénzen volt a hangsúly, hanem akarat, és hozzáállás kérdése volt, hiszen aktív szerepvállalást kértünk és kérünk azoktól, akik segítséget kérnek az önkormányzattól. Nem hagyjuk cserben azt, aki valóban segíteni akar a családján.

Legfőbb célunk, hogy a programban részt vevő családok az asztalukra tehessenek minél több saját maguk által megtermelt növényi és felnevelt állati eredetű élelmiszert – tette hozzá polgármester.

A szociális földprogram megvalósításában résztvevő családok az átadott mezőgazdasági javak mellet saját háztartás-gazdaságuk, kertkultúrájuk, és a program során biztosított földterület művelésében való munkatapasztalat kialakításában is segítséget kapnak.

A projekt ideje alatt a családok 20 órás mezőgazdasági képzésen vesznek részt, a termelés és tenyésztés folyamatában pedig tapasztalt agrárszakember, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai segítik őket.

A Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai a tanácsadás mellett rendszeresen ellenőrzik a földek gondos megmunkálását, a konyhakerti növénytermesztést, és az állattartás körülményeit.

az eredeti hír itt elérhető