Vasárnap folytatódik az előválasztás, már csak két jelöltre voksolhatunk – szavazópontok Hajdú-Bihar megyében

2021.10.09

Néhány nap múlva kiderül, hogy Dobrev Klára, vagy Márki-Zay Péter lesz-e tavasszal Orbán Viktor kihívója.

Az előválasztás második fordulója október 10-én, vasárnap reggel kezdődik – közölték a szervezők. Az online szavazás reggel kilenckor indul. Az online szavazás során, aki az első fordulóban már regisztrált, annak a „már szavaztam az első fordulóban” opciót kell választania, majd megadni a nevét és a személyi számát. Ha ezek rendben vannak, akkor tudja elvégezni a videós azonosítást. Ha az első fordulóban nem vett részt, vagy személyesen szavazott, akkor szükséges regisztrálnia is. A regisztrációhoz szükséges a lakcímigazolvány, valamint egy fényképes állami igazolvány (új típusú személyi igazolvány, vezetői engedély, vagy útlevél). Régi típusú személyi igazolvánnyal sajnos online nem, csak személyesen lehet szavazni. Ezt követően dönthet róla, hogy sorba állva kivárja, amíg egy operátor fogadja, vagy időpontot foglal a videós azonosítás későbbi elvégzésére.

Ma Tégláson volt a legmenőbb az ellenzéki előválasztás

Az online szavazás során vagy a regisztrációval egyidőben, vagy az előzetesen lefoglalt idősávban lehet a videós azonosítást elvégezni. A videós azonosításra az előzetes időponfoglalás szombat délután indult el. Október 16-án, szombatig mindennap 9-21 óra között időszakon belül lehet időpontot foglalni. A videós azonosítás során szintén szükség lesz az igazolványokra.

Karácsonyt törlik a szavazólapokról

Karácsony Gergely visszalépésével két miniszterelnök-jelölt maradt versenyben a második fordulóban, Dobrev Klára és Márki-Zay Péter. A szavazólapokat az Országos Előválasztási Iroda még a hét elején küldte el a nyomdába, így azokon szerepel a visszalépett jelölt neve is, ezért az Országos Előválasztási Bizottság döntése alapján ki kell róla húzni, mivel visszalépett jelöltre érvényesen nem lehet szavazni.

A mellékelt képen látható módon javasolja az OEVI törölni Karácsony Gergelyt a szavazólapról: a szavazat leadására szolgáló rubrikát ki kell satírozni és a jelölt nevét, valamint a jelölő szervezeteit tartalmazó sort a bal alsó saroktól a jobb felső sarokig tartó vonallal át kell húzni. A szavazólapot egyebekben érintetlenül kell hagyni.

Márki-Zay borított: “A fél kormány meleg, az egyik legfontosabb miniszter fiúbarátjának a nevét is ismerem”

Most már bárhol lehet szavazni

A második fordulóban személyesen bármelyik magyarországi szavazóponton lehet érvényesen szavazni, azonban a rövidebb szavazási időszak és a kedvezőtlenebb időjárási körülmények miatt kevesebb szavazópont fog üzemelni. Ezért arra kérjük az előválasztójogukkal élni vágyókat, hogy lehetőség szerint személyesen gyakorolják azt, mivel az online szavazás továbbra is elsősorban a mozgásukban korlátozott, valamint a külföldön, illetve a szavazópont nélküli településen élők szavazójogának gyakorlását hivatott elősegíteni.

Szavazópontok Hajdú-Bihar megyében:

HAJDÚ 01
– Debrecen, Csapó utca 1-5. | 2021.10.10-16. | 08:00-18:30
– Debrecen, Füredi út 27. Malompark | 2021.10.10-16. | 08:00-18:30
– Debrecen, Vár utca 3. Piac | 2021.10.15-16. | 07:00-11:00

HAJDÚ 02
– Debrecen, Csapó utca 1-5. | 2021.10.10-16. | 08:00-18:30
– Debrecen, Holló László sétány 6. Angyalföldi téri kispiac | 2021.10.10-16. | 08:00-18:30
– Debrecen, Vár utca 3. Piac | 2021.10.15-16. | 07:00-11:00

HAJDÚ 03
– Bagamér, Kossuth utca 5. Piac | 2021.10.14. | 14:00-18:00
– Bocskaikert, Debreceni út 60. parkoló | 2021.10.15. | 14:00-18:00
– Debrecen, Sámsoni út 99. Penny parkoló | 2021.10.10-16. | 08:00-18:30
– Fülöp, Arany János utca 40. Posta | 2021.10.12. | 14:00-18:00
– Hajdúhadház, főtér | 2021.10.10. | 08:00-18:30
– Hajdúsámson, Kossuth út 2. Iskola előtt | 2021.10.16. | 14:00-18:00
– Kokad, Kossuth Lajos utca 62. Posta | 2021.10.13. | 08:00-12:00
– Létavértes, Árpád tér | 2021.10.11. | 14:00-18:00
– Nyíracsád, Petőfi tér Főtér buszmegálló | 2021.10.15. | 08:00-12:00
– Nyíradony, Árpád utca 3. Piac | 2021.10.14. | 08:00-12:00
– Nyírmártonfalva, Kossuth utca 36. buszmegálló, főtér | 2021.10.11. | 08:00-12:00
– Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér | 2021.10.16. | 14:00-18:00
– Téglás, Pozsár Gyula utca-Kossuth Lajos utca sarka főtér | 2021.10.13. | 14:00-18:00
– Vámospércs, Piac utca 9. piac | 2021.10.16. | 08:00-12:00
– Álmosd, Fő tér | 2021.10.16. | 08:00-12:00
– Újléta, Magyar utca 21. Piac | 2021.10.12. | 08:00-12:00

HAJDÚ 04
– Berettyóújfalu, József A. utca 35. MSZP | 2021.10.10-16. | 08:00-18:30
– Biharkeresztes, Kossuth út 25. piactér | 2021.10.13. | 08:00-18:30
– Derecske, Köztársaság út 124. templom előtti tér | 2021.10.15. | 08:00-18:30
– Hosszúpályi, Debreceni utca 4. piactér | 2021.10.16. | 08:00-18:30
– Komádi, Fő út 119. piactér | 2021.10.10. | 08:00-18:30

HAJDÚ 05
– Ebes, Rákóczi út 6. | 2021.10.13. | 16:00-19:00
– Egyek, Hunyadi János utca 50. Posta | 2021.10.12. | 16:00-19:00
– Földes, Karácsony Sándor tér 1. | 2021.10.16. | 07:00-12:00
– Hajdúszoboszló, Kígyó utca 2. MSZP Iroda | 2021.10.10-16. | 08:00-18:30
– Hajdúszovát, Hősök tere 10. | 2021.10.16. | 13:00-16:00
– Kaba, Szabadság tér 9. Művelődési Ház előtt | 2021.10.14. | 16:00-19:00
– Nádudvar, Kossuth tér Városi Piac | 2021.10.15. | 08:00-11:00
– Püspökladány, Rákóczi utca 16-20. Lidl | 2021.10.14. | 07:00-15:00
– Püspökladány, Rákóczi utca 16-20. Lidl | 2021.10.15. | 12:00-18:00
– Tiszacsege, Fő utca 28. | 2021.10.11. | 08:00-18:30

HAJDÚ 06
– Balmazújváros, Böszörményi út 4. magánterületű piac | 2021.10.15. | 08:00-12:00
– Görbeháza, Iskola utca 12. piac | 2021.10.10. | 08:00-12:00
– Hajdúböszörmény, Árpád utca 1. | 2021.10.10-15. | 13:00-17:00
– Hajdúböszörmény, Árpád utca 1. | 2021.10.16. | 08:00-12:00
– Hajdúdorog, Tokaji út magánterületű piac | 2021.10.14. | 07:30-11:30
– Hajdúnánás, Fő utca 4. Tedej, Coop parkoló | 2021.10.14. | 12:00-16:00
– Hajdúnánás, Kossuth utca 12. piac | 2021.10.13. | 08:00-16:00
– Hajdúnánás, Kossuth utca 12. piac | 2021.10.16. | 08:00-12:00
– Polgár, Barankovics tér 5. piac | 2021.10.14., 16. | 08:00-12:00
– Polgár, Barankovics tér 5. piac | 2021.10.15. | 13:00-17:00

az eredeti hír itt elérhető