Vasárnap éjfélig jelentkezhetnek a gyerekek a Fölszállott a páva tehetségkutatóra

2019.06.29

Meghosszabbították a verseny jelentkezési határidejét, így még vasárnap éjfélig jelentkezhetnek a 6 és 14 év közötti gyerekek a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutatóra – hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.

Sikentáncz Szilveszter, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület elnöke a műsorban elmondta, hogy a televíziós tehetségkutatóra eddig mintegy 1500 gyermek jelentkezett négy kategóriában. Az előválogatókat szeptemberben tartják, majd 48 produkció juthat be a versenyre, amelynek élő elődöntői novemberben kezdődnek.

Hozzáfűzte, hogy a mintegy 30 éves egyesület rendszeresen szervez olyan eseményeket, amelyeken a gyermekek megmutatkozhatnak, az ország minden régiójában rendeznek csoportos és szólista gyermekfesztiválokat, számos országos rendezvénynek pedig a szakmai partnerei. Az egyesület a legfontosabb közeget, az utánpótlást tudja biztosítani – hangsúlyozta.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt., valamint a Hagyományok Háza – szakmai partnerével, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesülettel közösen – harmadszor is meghirdeti a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató versenyt a gyermek korosztály részére.

A 6 és 14 év közötti gyerekek a www.hagyomanyokhaza.hu és a www.folszallottapava.hu oldalon jelentkezhetnek az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal bármely tájegységhez, vagy a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal.

az eredeti hír itt elérhető