“Van, hogy inkább bepisilnek a nővérek” – ennyit tudnak a Kínából ránk zúduló védőfelszerelések

2020.05.14

Kinyomoztam, mit rejtenek a rejtélyes kínai dobozok – írja közleményében Bencsik János független országgyűlési képviselő.

“Nem egészségügyi felhasználásra” – ez a felirat volt olvasható kínaiul több tucat olyan dobozon, amelyeket a kormány a járvány elleni védekezéshez szerzett be Kínából.

Az esetről elsőként számoltam be Facebook oldalamon, hivatalos magyarázatot azóta sem kaptam, a felirat állítólag véletlenül kerülhetett a nagy kavarodásban a dobozokra

– emlékeztet Bencsik.

Azt írja, kétheti nyomozás után sikerült kiderítenie, milyen egészségügyi felhasználásra alkalmatlan védőeszközöket rejtenek a kínai feliratú dobozok. Az eredmény túlzás nélkül sokkoló.

A Bencsik által meginterjúvolt egészségügyi dolgozó az alábbiakról számolt be:

Tizenkét órát kell dolgozniuk egy legfeljebb négy órán keresztül hordható maszkban, amelyben ráadásul nehezen lehet lélegezni, „szédülés keletkezik tőle, nekem a vérnyomosám is magasabb lett.”

A gumikesztyűk szerinte nem nyújtanak védelmet, ezért általában kettő-hármat szoktak egyszerre felvenni belőlük, és könnyen elszakadnak, ezt be is mutatták.

A védőszemüvegek bepárosodnak, nem lehet bennük dolgozni, ezért inkább sajátot használnak.

A biztosított védőköpeny nagyon vékony, nem véd meg a vírustól, csak látványelemnek jó.

Az egészségügyi dolgozó azt állítja, a szkafanderekkel is voltak problémák, meleg volt és bepállott, és csak egyet kaptak belőle naponta, pedig ha valaki egyszer leveszi, mert enni akar vagy vécére kell mennie, elvileg már nem lehetne ugyanazt visszavenni.

Van olyan is, hogy inkább bepisilnek a nővérek, vagy pelenkát húznak fel

– mondta a kórházi dolgozó.

az eredeti hír itt elérhető