Vágó Istvánt benyomnák egy fővárosi cég felügyelőbizottságába

2019.12.03

Komoly pozíciókat kapnak az ellenzéki képviselők.Több tucat pozícióról dönt a fővárosi közgyűlés a következő ülésén, köztük Vágó Istvánéról is, aki a DK jelöltjeként a BKV Vasúti Járműjavító Kft. felügyelő bizottsági tagja lehet decemberben.

Vágó az Indexnek azt mondta, hogy eredeti végzettségéhez még közelebb is van a cég tevékenységi köre, mint a televíziós műsorvezetéshez, mivel vegyészmérnökként végzett, ráadásul gépészetet is tanult. Havi díjazása a havi minimálbérnek megfelelő lesz.

Négy színház vezetésére írt ki pályázatot a főváros, mivel ezekben az intézményekben jövő év elején lejár az igazgatók megbízatása.

Mind a négyre egy-egy pályázat érkezett, a Budapest Bábszínház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére Ellinger Edina jelenlegi igazgatóhelyettes, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére Novák János jelenlegi ügyvezető, az Örkény István Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére Mácsai Pál jelenlegi ügyvezető, valamint a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére Bán Teodóra jelenlegi ügyvezető pályázott.

További részletek >>

az eredeti hír itt elérhető