Vác új, ellenzéki vezetése nem kért az 5 milliárdos sportcsarnokból

2019.11.24

Jobb helye is van ennek a pénznek – véli a polgármester. Még az előző, fideszes vezetéssel zsírozta le a kormány a Vácon megépítendő multifunkciós sportcsarnokot, ennek költségeit közel 5 milliárd forintban határozták meg.

A város új gazdasági és városfejlesztési bizottsága viszont a héten arról döntött, hogy javasolják a kormánnyal kötött szerződés felbontását. Végső döntést csak jövő héten hoz a képviselő-testület, a bizottság ugyanakkor azt javasolja, hogy a kormány által sportcsarnokra felkínált 5 milliárd forintot inkább más célokra adják a városnak.

A város azt kéri majd a kormánytól, hogy a sportcsarnokra szánt pénzt inkább más célokra adja

– írja meg elsőként a Váci Napló.

Az új polgármester, Matkovich Ilona Facebook-bejegyzéséből kiderült, hogy azért nem kell az új sportcsarnok, mert nem tudnák fenntartani, de a városnak már egyébként is van több sportcsarnoka, ráadásul ezeken különböző felújításokat lenne szükséges eszközölni, befejezni.

Keresem az alkalmat azonban, hogy felsőbb szinten elmondjam, melyek azok az évtizedes igények, amelyek valóban fontos a váciaknak. Ezekből néhány: az iskolaváros tereinek rendezése, a Madách giminek új tornaterem létesítése, a városi sportcsarnok felújítása, energetikai korszerűsítése, SZTK felújítása, kórház mellett parkolók építése, a városi strandfürdő és a Madách Imre Művelődési Központ felújítása, a férfi kézilabdacsarnok befejezése

– írta Matkovich Ilona közösségi oldalán.

az eredeti hír itt elérhető