Ungár Péter a Magyar Nemzet helyett az Azonnali.hu-ba fektetett be

2018.05.26

Korábban tárgyalt is Simicskával a Magyar Nemzet megvételéről, de nem jutottak egyezségre.

A Gaymobil panelein tették közzé, hogy az LMP politikusa beszállt az Azonnaliba Gerényi Gábor mellé, rögtön hozzátéve, más változás nincs, illetve:

„Amit ígérünk: nem lesz minden olyan, mint eddig. Jobb lesz.”

Az Index úgy tudja, Ungár bővíteni szeretné a csapatot, elsősorban a megszűnt Magyar Nemzet munkatársaival.

Ungár Péternek nem az Azonnali az első újságja, családi vállalkozása révén részesedése van a kormánypárti Figyelőben, és hozzá köthető az LMP-s reflektor blog is. Parlamentben ülő politikusoknál szokatlan, hogy saját médiummal rendelkezzenek, Ungárnak most már három lapja is van.

 

az eredeti hír itt elérhető