Újra tanszergyűjtést szervez a Debreceni Karitatív Testület

2019.08.09

Idén is elindította tanszergyűjtő akcióját a Debreceni Karitatív Testület. Szeretnénk minél több debreceni családnak segíteni az iskolakezdést, ezért biztatok mindenkit az összefogásra – mondta tájékoztatóján Széles Diána alpolgármester, a szervezet társelnöke.

Debrecen gondoskodó város, így a rászoruló családok terheinek mérséklése érdekében a Debreceni Karitatív Testület tagszervezeteinek önkénteseivel, a pártoló tagokkal, valamint az akcióban szerepet vállaló gazdasági társaságok közreműködésével tanszergyűjtést szervez.

A hátrányos helyzetű debreceni családok részére a felajánlásokat önkéntes segítők augusztus 25-ig pénteki, szombati és vasárnapi napokon várják az Auchan (4031 Debrecen, Kishatár u. 7.), valamint a Fórum áruházakban felállított gyűjtőpontokon. A rászoruló családok nevében a szervezők szeretettel fogadtak füzeteket, ceruzákat, radírt, golyóstollat, vonalzót, szögmérőt, körzőt, iskolatáskát, tolltartót és egyéb más tanszereket, valamint tornafelszereléseket.

A 2016. évben 150, a 2017. évben 200 család részére sikerült tanszereket adományozni. Önkormányzatunk, a szociálisan érzékeny lakosság, a gazdasági társaságok (TESCO Extra, Auchan, Ördög-Papír Kft.), valamint a Debreceni Karitatív Testület összefogásának köszönhetően 2018-ban 500 család részesült tanszeradományokban. 

A debreceni önkormányzat és a Debreceni Karitatív Testület a 2018. évben 400.000,-Ft-tal egészítette ki az önkéntesek által gyűjtött, valamint a gazdasági társaságok adományait.

 – A Debreceni Karitatív Testület célja, hogy a segítség a lehető leghamarabb, akár már az első iskolai napon célba érkezzen. Arra kérem azokat, akiknek módjában áll, hogy új, vagy már meglévő és nem használt tanszerek, taneszközök leadásával támogassa a rászoruló családok tanévkezdését, mert együtt vagyunk Debrecen – mondta Széles Diána alpolgármester. 

 

Gyűjtési helyszínek és időpontok:

Auchan, 4031 Debrecen, Kishatár utca 7.

– 2019. augusztus 2., péntek, 15.00-19.00

– 2019. augusztus 3., szombat, 15.00-19.00

– 2019. augusztus 4., vasárnap, 15.00-19.00

– 2019. augusztus 9., péntek, 15.00-19.00

– 2019. augusztus 10., szombat, 15.00-19.00

– 2019. augusztus 11., vasárnap, 15.00-19.00

– 2019. augusztus 16., péntek, 15.00-19.00

– 2019. augusztus 17., szombat, 15.00-19.00

– 2019. augusztus 18., vasárnap, 15.00-19.00

– 2019. augusztus 23., péntek, 15.00-19.00

– 2019. augusztus 24., szombat, 15.00-19.00

– 2019. augusztus 25., vasárnap, 15.00-19.00

 

Fórum Bevásárlóközpont

– 2019. augusztus 12., hétfő, 15.00-19.00

– 2019. augusztus 13., kedd, 15.00-19.00

– 2019. augusztus 14., szerda, 15.00-19.00

– 2019. augusztus 15., csütörtök, 15.00-19.00

– 2019. augusztus 16., péntek, 15.00-19.00

– 2019. augusztus 17., szombat, 15.00-19.00

– 2019. augusztus 18., vasárnap, 15.00-19.00

– 2019. augusztus 19.,hétfő, 15.00-19.00

az eredeti hír itt elérhető