Újfajta büntetést talált ki a szemetelőknek a debreceni ellenzék

2019.10.10

A város és környéke elmerül a szeméttengerben, ami részben az illegális hulladéklerakásnak köszönhető, részben pedig a tisztasági kontroll teljes hiányának – jelentették ki csütörtöki sajtótájékoztatójukon Herpergel Róbert és Jármi Péter, a Momentum-Jobbik-LMP szövetség debreceni önkormányzati képviselőjelöltjei.

Herpergel Róbert szerint az illegális hulladéklerakással kapcsolatban a megelőzésre és a tettenérésre sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, valamint a szemetelésért kiszabott példás büntetések is visszatartó erőt jelentenének. A képviselőjelölt úgy vélekedett,

a szemetelő embereket a büntetés mellett saját költségükön kötelezően el kellene küldeni környezetvédelmi tanfolyamra, hogy felmérjék tettük súlyát és következményeit.

Herpergel emlékeztetett, hogy jobbikos parlamenti képviselők által módosító indítványt adott be az országos költségvetéshez, amelyben az ún. debreceni szemétkommandó alapjainak lerakásához kért 500 millió forint támogatást. Ez a szervezet megfelelő jogkörökkel, technikával és emberállománnyal ellátva lett volna hivatott “levadászni” az illegális hulladéklerakókat és intézkedni velük szemben.

A kért támogatást a fideszes képviselők nem szavazták meg.

A debreceni plakátügyekkel kapcsolatos újságírói kérdésre Jármi Péter tájékoztatásul elmondta, hogy a Momentum-Jobbik-LMP szövetség rendelkezik a plakátoláshoz szükséges engedélyekkel, és leszögezte, hogy

a maguk részéről elítélik a kampányeszközök megrongálását, bármelyik párt tulajdona ellen irányuljon is az.

A kérdésnek az adott különös aktualitást, hogy a sajtótájékoztató végén a helyszín egyik kukája mellett megtalálták a Momentum-Jobbik-LMP pártszövetség ismeretlenek által letépett és leszerelt plakátjait.

az eredeti hír itt elérhető