Újabb négy Jobbik-alapszervezet oszlott fel Hajdú-Bihar megyében

2020.03.09

Hosszas mérlegelés után arra az elhatározásra jutottunk, hogy a mai nappal valamennyi tagunk megszünteti párttagságát a Jobbik Magyarországért Mozgalomban, és ezzel együtt feloszlatjuk alapszervezetünket és helyi szervezeteinket, így Püspökladány, Ebes, Tetétlen és Sárrétudvari településeken megszűnik képviseletünk – írják a párt egyes volt hajdú-bihari elnökei.

Úgy fogalmaznak, a Jobbik tisztújító kongresszusa óta teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy “az a mozgalom, amely alapításakor zászlajára tűzte a jobboldali, nemzeti, konzervatív irányvonalat, mára semmivé lett. Az a bajtársiasság, mely jellemezte mozgalmunkat eltűnt, helyette komisszár szellem uralkodott el.”

A legutóbbi országgyűlési választás óta érezhetővé vált a balra tolódás, bíztunk az új elnökségben, hogy ez megváltozik, azonban ez hiú ábránd maradt. Döntésünkhöz hozzájárult az is, hogy megyénkben olyan emberek kerültek pozícióba, akik emberségből, tisztességből elégtelenre vizsgáztak, a tisztségükre alkalmatlanok.

Nem tudjuk elfogadni a Jobbik „dékásodását”, nem asszisztálunk bedarálásához, így inkább félreállunk. A továbbiakban tevékenységünket egyesületi formában kívánjuk folytatni, célunk, hogy a magyar emberek egy olyan országban éljenek, ahol nem a félelem, hanem a megelégedettség szelleme uralkodik

– olvasható a közleményben, amelyet az alábbi jobbikos vezetők írtak alá:

Rigán István, Jobbik Hajdú-Bihar-megye 5. Vk. választókerületi elnök, megyei alelnök

Dúró Ferenc, elnök, Jobbik Püspökladányi Alapszervezete, Hajdú-Bihar-megye 5. Vk. választókerületi szervező

Maruzsa István, elnök, Jobbik Ebesi Szervezete

Serdült Lajos, elnök, Jobbik Tetétleni Szervezete

a Jobbik Sárrétudvari Szervezete

Újabb két Jobbik-szervezet szűnik meg Hajdú-Bihar megyében

az eredeti hír itt elérhető