Új helyre költözik a debreceni fogorvosi ügyelet

2019.11.27

2019. december 1-től – a Szent Anna utca 11. szám alatti rendelők helyett – új helyen, korszerű és betegcentrikus környezetben működik tovább a szájsebészet és a fogorvosi ügyelet Debrecenben.

A debreceni Szent Anna utcai fogászati rendelő felszereltsége korszerűtlenné vált, valamint a műemlék jellegű épület felújítása is akadályba ütközött, ezért a fogászati ügyeleti ellátás sem volt zökkenőmentes. Megoldásként a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézete és a Fórum Dentál Fogászat együttműködéseként 2019. december 1-től új és korszerű környezetben, betegcentrikus fogászati ügyeleti ellátásban részesülnek a debreceniek a Rákóczi utca 7. szám alatt, ezzel párhuzamosan a korábban Szent Anna utca 11. szám alatt működő fogászati ügyeleti ellátás megszűnik.

Széles Diána alpolgármester elmondta, hogy az egészségügyi alapellátás átszervezésének célja az volt, hogy minőségi ellátást kapjanak a debreceniek. Ennek része a fogászati ügyelet is, mely

új helyen, a Rákóczi utca 7. szám alatti udvarban található,

és elérhetősége a jogszabályoknak megfelelően lett meghatározva.

Idén Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata szerződést kötött a Debreceni Egyetemmel. Így az orvosi alapellátásról már öt hónapja a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézete gondoskodik. Ez idő alatt átszervezték a háziorvosi-, a házi gyermekorvosi- és a területi védőnői alapellátást, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikára helyezték át az anyatejgyűjtő állomást és a Pósa utcán kialakították az iskolaegészségügyi új ellátó helyet.

A korábban vállalt tizennégy orvosi rendelő felújításából már tizenegyet befejeztek és jelenleg két további helyszínen zajlanak munkálatok.

A Rákóczi utca 7. szám alatti fogorvosi ügyelet elérhetősége és nyitva tartása:

A fogászati ügyelet a jogszabálynak megfelelően hétvégén és ünnepnapokon, munkaszüneti napokon 07.30 – 13.30 között érhető el a Debrecen, Rákóczi u. 7. az udvaron található „B” betűjelű rendelőben. Parkolás az udvaron lehetséges. A fogorvosi ügyelet telefonszáma: 52/420-371, 30/2717-600

az eredeti hír itt elérhető