Új csapata van Kondás Elemérnek

2021.05.25

A DVSC-től télen menesztett Kondás Elemér a DVTK új vezetőedzője – jelentette be honlapján a klub. A DVSC-vel kétszeres magyar bajnok és kétszeres kupagyőztes szikszói születésű szakember gyermekként a Miskolctól alig két kilométerre található Szirmabesenyőben nőtt fel, és itt ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival is.

Nagyon örülök, hogy a DVTK edzője lehetek, hiszen korábban voltam egy évig a klub labdarúgója, borsodi vagyok, harminc évig éltem a megyében, Miskolc mellett, Szirmabesenyőben nőttem fel, Miskolcon jártam középiskolába is, így egyáltalán nem ismeretlen számomra a város és a közeg – nyilatkozta Kondás Elemér, a DVTK vezetőedzője.

Egyszer már volt megkeresésem a klub részéről, akkor nem jött össze, de örülök, hogy most rám esett a választás. Ugyanakkor nagyon sajnálom, hogy a csapat kiesett az NB I.-ből, mert tudom, hogy milyen fontos a DVTK az itt élő embereknek és a klub szurkolóinak. Ezt annak idején játékosként és ellenfélként is volt szerencsém megtapasztalni. Ez egy óriási feladat és egy hatalmas kihívás, aminek szeretnénk megfelelni. Szeretném, ha a csapat visszajutna oda, ahol a helye van. Ezért kell nekünk a kollégákkal és a játékosokkal nagyon sokat dolgozni, hogy ez sikerüljön. Tudom, hogy mit éreznek a szurkolók, én is át tudom érezni, hiszen mi is kiestünk a Debrecennel. Nehéz volt, de fel kell állni, mert az is fontos, hogy egy kudarc után valaki milyen gyorsan és hogyan tud felállni. Ehhez nagyon nagy szükségünk lesz a szurkolók támogatására is, mert én azt vallom, hogy egy csapat akkor tud eredményes lenni, ha a klubban dolgozó minden ember és a szurkolók is a csapat mellé állnak. A szurkolók az egyik legfontosabb részei a labdarúgásnak, és ez Diósgyőrben különösen is igaz, mert páratlan szurkolótáborral rendelkezik ez a klub. Igyekezni fogunk, hogy megháláljuk a segítségüket!

– tette hozzá a Loki egykori sikeredzője.

Kondás: “Én tudtam meg utoljára, hogy menesztettek”

Sikerei edzőként

Magyar bajnok (2011/2012, DVSC; 2013/2014, DVSC)
Magyar Kupa-győztes (2011/2012, DVSC; 2013/2014, DVSC)
Hajdú-Bihar megyei I. osztály bajnoka (1998/1999, Kaba)
NB II. ezüstérmes (2008/2009 DVSC-DEAC, 2009/2010 DVSC-DEAC. 2017/2018, Kisvárda)
NB I. bronzérmes (2003/2004, DVSC)
NB III. bronzérmes (2004/2005, Létavértes; 2005/2006, Létavértes)

2014-ben hosszabb időn át végzett kiemelkedő edzői tevékenysége elismeréseként Bay Béla-díjat vehetett át.

Fotó: dtvk.eu

az eredeti hír itt elérhető