Türkmenisztánban felfedezték a koronavírus ellenszerét – betiltották a szót

2020.03.31

Az ország vezetése nem hajlandó elismerni, hogy létezik a járvány.

 

Türkmenisztán eddig sem ismerte el hivatalosan, hogy lenne az országban SARS-CoV-2-fertőzött, ennek megfelelően pedig semmilyen korlátozó intézkedést sem vezetett be, most végleg megoldotta a járvány okozta problémát. A Riporterek Határok Nélkül szervezete szerint a kormány egyszerűen betiltotta a “koronavírus” kifejezést.

Az állami kontroll alatt működő médiából már teljesen eltűnt a szó, a járvány szóló felhívásokat pedig eltüntették az iskolákból, és a kórházakból. Egyes beszámolók szerint a járványról beszélgetőkre civil ruhás rendőrök vadásznak az utcákon.

A Riporterek Határok Nélkül a nemzetközi közösség reagálást sürgeti, mert az

“informálás megtagadása veszélyezteti a türkmén állampolgárokat, miközben megerősíti Gurbanguly Berdymukhammedov elnök hatalmát.”

az eredeti hír itt elérhető