Továbbra is szexuális erőszakkal vádolják Marilyn Mansont

2021.10.09

Tovább folytatódik Marilyn Manson ügye a bíróságon, a bíró elutasította kérelmét, így továbbra is marad a szexuális erőszak vádja az énekes ellen.

Evan Rachel Wood, Marilyn Manson volt barátnője még az év elején vádolta meg az énekest azzal, hogy rendszeresen bántalmazta őt. Aztán egyre több nő állította ugyanezt. Összesen 15 nő vádolta meg Mansont szexuális bántalmazással, hárman még mindig perben állnak az énekessel.

Manson az első vádat még személyesen tagadta közösségi oldalán, ám azóta csak a jogi képviselőjén keresztül hajlandó kommunikálni, aki olyan jól végzi a dolgát, hogy a Los Angeles-i bíróság elévülésre hivatkozva ejtette azt a pert, amelyet egy nem megnevezett, csak Jane Doe-ként emlegetett nő adott be az énekes ellen – írja a Blikk.

Ugyanez a taktika azonban nem vált be a Trónok harca című sorozatból ismert Esmé Bianco vádaskodásának kapcsán. Az énekes jogi képviselői arra hivatkoztak, hogy Bianco szexuális erőszakra vonatkozó állításai Kalifornia törvényei alapján mostanra elévültnek számítanak, mivel több, mint hét éve történtek. A bíró azonban elutasította a kérelmet, így az ügy tovább folytatódik.

Fotó: Esmé Bianco és Marilyn Manson/people.com

az eredeti hír itt elérhető