Továbbjutott a DEAC a Magyar Kupában

2021.08.08

A DEAC futballistái szombaton a Tiszafüreddel vívtak kupameccset hazai pályán és győzelemmel zárták az első fordulót – írja a klub honlapján.

Bidzilya Anton eresztette meg az első lövést, de Somogyi Pál Csaba hárított. Néhány perccel később nagyon közel került a DEAC a vezetés megszerzéséhez, de a vendégek egyik játékosa a gólvonalról mentett. A folytatásban is főleg a Tiszafüred térfelén zajlottak az események, Spitzmüller távoli próbálkozásánál ismét védett Somogyi, majd Bereczki Dániel trafálta telibe a kapufát. A 19. percben aztán megtört a jég, egy szöglet után Székely bombája kötött ki a kapu bal oldalában. A szünet előtt előbb egy lesgólt szerezett a debreceni csapat, majd egy szép akció végén Csányi Ádám kb. öt méterről gurított a gólvonalon túlra.

A második játékrészben sem változott a játék képe, bár egyszer Deczkinek nagy bravúrt kellett bemutatnia. A másik oldalon előbb Papp Ferenc, ezt követően pedig Szabó Kornél fejese okozott riadalmat a tiszafüredieknek. A 75. minutumban tizenegyest kapott a Tiszafüred, a lehetőséget Harsányi Zoltán értékesítette.

Az utolsó percekben sem unatkoztak a drukkerek, ugyanis egy ígéretes csúsztatásnál az ellenfél került közel az egyenlítéshez, míg Bényei Balázs a jobb alsót vette be célba, ám kicsit tévedett. A végén Trencsényi iramodott meg, az akciót végül Tochukwu fejezte be, ezzel eldöntötte a továbbjutás kérdését.

Sándor Tamás tanítványai ezzel a diadallal sikerrel vették az első akadályt az MK-ban. Legközelebb szerdán lép pályára a DEAC, a Törökszentmiklós otthonában.

DEAC-Tiszafüred 3-1 (1-0)
DEAC: Deczki – Szabó K., Papp F., Orosz M. – Bényei, Spitzmüller (Sándor T. 46.), Bidzilya (Soltész 59.), Csányi (Al-Sheraji Rauf Mohamed 73.) – Székely (Trencsényi 69.), Bereczki (Tochukwu 46.), Sárosi.
gólszerző: Székely, (19.), Csányi (45+1.), Tochukwu (91.) ill. Harsányi (75. – 11-esből).

Fotó: Papp Attila

az eredeti hír itt elérhető