Török miniszter: meghaladta a 1,5 milliót az országban eddig regisztrált pozitív esetek száma

2020.12.09

Törökországban meghaladta a 1,5 milliót a SARS-CoV-2 koronavírussal eddig regisztrált fertőzöttek száma – közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter szerda este Ankarában, a tárca által létrehozott tudományos tanács ülését követő sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető a pontos adatot nem ismertette, de beszámolója mégis jelentős, mert a mutató július 29. óta nem volt ismeretes. A tárca ugyanis július 29. és november 25. között csak a tüneteket mutató fertőzöttek napi számát tüntette fel jelentéseiben. Törökország népessége mintegy 83 millió.

Fahrettin Koca jelezte: csütörtökön visszamenőlegesen, a július vége és november vége közötti időszak napi esetszámait is közzéteszik.

Újságírói kérdésre válaszolva a török miniszter elmondta: a nagyjából 1,1 millió egészségügyi dolgozóból eddig több mint 120 ezer fertőződött meg az új koronavírussal, közülük 216-an pedig életüket is vesztették.

Koca a felszólalásában egy korábbi török sajtóhírt cáfolva hangsúlyozta, hogy nincs gond az Oroszországban készített koronavírus-vakcina beszerzésével kapcsolatosan, ha annak törökországi tesztjei sikeresek. A nap folyamán a Habertürk török hírportál az egészségügyi miniszterre hivatkozva azt írta, hogy az orosz védőoltás nem felelt meg a helyes laboratóriumi gyakorlat feltételeinek, ezért törökországi engedélyeztetése sem lehetséges, és így ki is került a török vezetés érdeklődési köréből. Sem a sajtótájékoztatón elhangzottakból, sem a cikkből nem derült ki, hogy pontosan melyik orosz oltóanyagról van szó.

Ankara a közelmúltban 50 millió dózis vakcina beszerzéséről írt alá megállapodást a kínai Sinovac BioTech céggel. Fahrettin Koca szerdán jelezte, hogy a CoronaVac nevű kínai készítményt december végén először az egészségügyi dolgozókon kezdik el alkalmazni.

A török miniszter a sajtótájékoztatón a napi járványadatokat is ismertette. Ezek szerint az országban az elmúlt huszonnégy órában 217 koronavírus-fertőzött vesztette életét. A halálos áldozatok száma ezzel 15 531-re nőtt. A vasárnapi adat 195, a hétfői 203, a keddi pedig 211 volt.

A táblázat szerint újabb 31 712 ember szervezetében azonosították a kórokozót. A napi esetszám vasárnap 30 402, hétfőn 32 137, kedden pedig 33 198 volt.

A súlyos betegként nyilvántartottak száma tovább emelkedett, ezúttal 5882-ről 5901-re. A gyógyultak száma 5846-tal, 447 361-re nőtt.

A kis-ázsiai országban mostanáig csaknem 20,3 millió vírustesztet végeztek el.

az eredeti hír itt elérhető