Tokió 2020 – Karakas Hedvig kiesett

2021.07.26

Karakas Hedvig kikapott első mérkőzésén, így kiesett hétfőn a cselgáncsozók 57 kilogrammos súlycsoportjában a tokiói olimpián.

A BHSE tavalyi Európa-bajnoka a lengyel Julia Kowalczykkal kezdett a Nippon Budokan csarnokban, a 23 éves ellenfél eddigi legnagyobb eredménye a 2019-es vb-bronzérem volt.

Ami az egymás elleni mérlegüket illeti, a 2009-ben vb-harmadik magyar nyerte korábbi egyetlen találkozójukat, amelyre két éve került sor a tel-avivi Grand Prix-n.

Második összecsapásukon Toncs Péter tanítványa kezdeményezett többet, de nem találta a fogást ellenfelén. Másfél perc telt el az összecsapásból, amikor megint Karakas próbált indítani, de Kowalczyknak sikerült egy fejenátforgatással eldobnia őt. A zsűri visszanézte videón az akciót, és úgy ítélte meg, hogy a magyar az oldalára esett, így a bíró vazaarit jelzett. Karakast nem sokkal később megintették kilépésért, és ment előre, de ez csak arra volt elég, hogy a lengyelt is figyelmeztesse a bíró az utolsó percben.

Karakas Hedvig a lengyel Julia Kowalczyk elleni mérkőzésén a női cselgáncsozók 57 kilogrammos súlycsoportjának selejtezőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Nippon Budokan arénában 2021. július 26-án. Karakas Hedvig kiesett. MTI/Czeglédi Zsolt

“Nem volt lent a két könyököm, és onnan beleforgatott, de meg kell néznem videón, pontosan hogyan történt” – mondta a mérkőzést eldöntő akcióról Karakas Hedvig. “Mindig viszonylag simán megvertem eddig, akár edzőtáborban vagy versenyen. Tudtam, hogy nem akar majd dzsúdózni, elteszi a kezét, nem értem, miért nem intették.”

Hozzátette, “beleragadt” abba, hogy a lengyel nem próbált akciót indítani, és a vazaari után már nem tudott váltani.

Ezzel magyar szempontból véget ért a dzsúdós versenynap. Kedden Özbas Szofi (63 kg) és Ungvári Attila (81) lép tatamira az olimpián.

(MTI)

Fotó: Czeglédi Zsolt

az eredeti hír itt elérhető