Több mint egyórás késés is van már a Budapest-Debrecen vasútvonalon

2021.11.16

Biztosítóberendezés hibája miatt a ceglédi vonal fővárosi szakaszán 30-50 perccel megnőhet a menetidő, vonatkimaradásokra is számítani kell. Ugyanakkor kedd estére kiderült, hogy a javítás hosszabb időt vesz igénybe, ezért szerda reggel is korlátozásokra, hosszabb eljutási időre kell számítaniuk a fővárosba ingázóknak a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon – közölte a Mávinform.

A tájékoztatás szerint a korlátozás oka, hogy kedd estétől nem működik a biztosítóberendezés Kőbánya-Teher állomáson, ezért Zugló és Kőbánya alsó között a vonatok lassabban haladhatnak. A változások érintik a szegedi és a záhonyi vonal távolsági, a ceglédi és a lajosmizsei vonal elővárosi vonatait is.

A késések csökkentése érdekében az S21-es vonatok csak Kőbánya-Kispest és Lajosmizse között járnak – hívták fel a figyelmet. Hozzátették: a monori S50-es vonatok nem közlekednek, helyettük a Z50-es vonatokkal lehet utazni, amelyek minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

A MÁV élő térképén követhető a vonatok haladása, kedd éjfél körül több mint egyórás késések is előfordulnak.

A gyorsabb eljutás érdekében a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között a Mávinform a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatait javasolja. A vasúti bérleteket elfogadják az M3-as metrón Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között, valamint az M3-as metrópótlón a Nagyvárad tér és a Nyugati pályaudvar között.

az eredeti hír itt elérhető