Több mint 200 debreceni rászorulót vendégeltek meg a Petőfi téren

2019.04.21

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon Facebook-csoport húsvét vasárnapján – a több éves hagyománynak megfelelően – vendégségbe hívta a nehéz sorsú debrecenieket. Az ingyenes ételosztáson ünnepi ebéddel vártak minden rászorulót. A menü töltött káposzta, ropogós, friss kenyér és húsvéti kalács volt. 

Már az ételosztás kezdete előtt egy órával legalább hatvanan várták türelmesen, hogy ebédhez jussanak. A déli harangszóig folyamatosan érkeztek az emberek, nagyon sokan kisgyermekkel. A nap végére mintegy 200 felnőtt és 30 gyerkőc lakhatott jól a húsvéti  finomságokból. Ebben az évben még nem várták ilyen sokan, hogy ebédhez jussanak. Látszik, hogy a négynapos munkaszünet alatt a szociális ellátórendszer szünetel, a nincstelenek csak a jótékonysági osztásokon juthatnak ilyenkor ételhez. 

A hosszú sorban láthattunk hajléktalanokat, kisnyugdíjasokat, kisgyermekes családokat, egykor szebb napokat látott közmunkásokat, akik türelmesen várták, hogy sorra kerüljenek. A hangulat nem volt vidám, hiszen saját nyomorával senki sem szeret dicsekedni. Szomorú szemű, megfáradt emberek, arcukon a kilátástalanság. Legtöbbjüknek esélye sincs arra, hogy kilábaljon jelenlegi helyzetéből, és emberhez méltó módon éljenek. Nagyon sokan ételhordóval jöttek, otthon maradt családtagjaiknak vitték az ebédet. Volt olyan család, akik hat főre vittek haza ételt.

 mi térségünkben rengeteg a kisnyugdíjas, akik havonta 100 ezer forintnál kevesebb nyugdíjat kapnak. A hónap végére a szerény pénzecskéjüket elviszi a rezsi, a gyógyszerek költsége. Örülnek, ha hó végén kenyérre telik. Nem véletlen, hogy ma már az ételosztásainkon a kisnyugdíjasok vannak többségben. Ma is több nyugdíjas házaspár várta az ételt, kettőjük nyugdíja sem elég arra, hogy az ünnepre vásárolni tudjanak. 

A nyuszi is kilátogatott az ételosztás helyszínére, egy kis ajándékkal tudtunk kedveskedni a szüleikkel érkező gyermekeknek. Nagy sikere volt a tojáskeresőnek, a gyerekek jókedvvel futottak a tér fái körül, s harsány kiáltással fogadták, mikor megtalálták a “zsákmányt”. Igazi meglepetésként az összes gyermek az ételen kívül a vendégünk volt 2-2 gombócos fagyira. Kis arcuk ragyogott, vidáman majszolták az édességet, legtöbbjük ebben az évben először evett fagyit. Aki nem látta, nem is tudja elképzelni, milyen szívet melengető érzés volt látni a gyerkőcöket a fagyival “birkózva”, többünk szeme bizony furcsán csillogott. Nincs annál jobb érzés, mikor 5-6 éves gyerekek átölelnek bennünket, és azt mondják: “szeretlek”. Ilyenkor úgy érezzük, hogy a kegyetlen világunkban milyen fontos, ha az ember – ha egy picinykét is–segíteni tud embertársain.  

Fájdalmas arra gondolni, vajon mi lesz a szüleikkel érkező gyermekekkel, akik nem tehetnek arról, hogy a családjuk ide jutott. Ők még ártatlan szemmel tekintenek a világra, nem tudják milyen élet vár rájuk, ha felnőnek. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy a nyomor, csak a nyomort termeli újra. Vajon miről álmodhatnak az ételre váró kisgyermekek, mi járhat a kis buksijukban. Csak remélni tudjuk, hogy lesz bennük annyi erő és tehetség, hogy többre vigyék, mint szüleik. Mert az nagyon nincs rendjén, hogy már születéskor eldől a sorsuk

– olvasható az egyesület beszámolójában.

az eredeti hír itt elérhető