Több mint 20 ezer tanú kért tavaly segítséget – konferencia és workshop a bírósági tanúgondozók számára

2019.05.02

2014-hez képest több mint háromszorosára emelkedett azoknak a száma, akik az ország bíróságain tevékenykedő tanúgondozóktól kértek segítséget. Míg 2014-ben 6500-an fordultak a tanúgondozókhoz, addig 2018-ban a megkeresések száma csaknem elérte a 21 ezret.

A tanúgondozás és áldozatvédelem témájában rendezett konferencia megnyitóján Fehér Éva, az Országos Bírósági Hivatal főosztályvezető-helyettese hangsúlyozta: 2013-ban 85 tanúgondozóval indult a hálózat, ma pedig 269 tanúgondozó dolgozik az ország bíróságain. Ehhez a munkához több kell, mint kötelességtudat: lélek, szív és elköteleződés – tette hozzá.

Porkoláb Erika, a tanúgondozói program országos koordinátora kiemelte: a tanúgondozás, mint ügyfélközpontú szolgáltatás célja, hogy a tanú a lehető legkomfortosabban érezze magát, és félelemmentesen tudjon vallomást tenni. Ha a fél eljön a bírósági tárgyalásra, az hatással van az időszerűségre és a munkaterhek csökkenésére is – hangsúlyozta. A távmeghallgatás nagy lehetőség a sértettek kihallgatására, de az elkülönített várakozás is megkönnyíti a tanúk helyzetét – tette hozzá Porkoláb Erika.

A tanúgondozók a kétnapos képzésen többek között a gyermekáldozatok helyzetéről, a sérülékeny csoportok esetében indokolt különleges bánásmódról, az emberkereskedelem visszaszorítása iránti törekvésekről és a verbális agresszióról hallhatnak előadásokat, de szó lesz még az áldozatiság lélektanáról, valamint az adatkezelés és az adatvédelem gyakorlatáról is.

A képzés nem csak az elméleti tudásra fókuszál. A résztvevők kiscsoportokban workshopokon vesznek részt, ahol az értő figyelem fejlesztése mellett a stresszkezelés lehetőségeit is elsajátíthatják.

az eredeti hír itt elérhető