Tízmillió forint értékű egészségügyi terméket kapott Debrecen

2021.03.10

Tízmillió forint értékű, jelentős mennyiségű – összességében egy kamionnyi – egészségügyi terméket ajánlott fel Debrecen városának a Trade & Event Kft.

A jelképes átadáson Széles Diána, Debrecen alpolgármestere Berettyán Péter, a Trade & Event Kft. tulajdonosa és Nagy Lajosné, Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálatának vezetője vett részt 2021. március 10-én.

Amint azt Széles Diána többek közt elmondta: ez az adományozás is méltán mutatja, hogy Debrecenben olyan erős gazdasági társaságok tevékenykednek, melyek tudnak segíteni. A Debrecen Város Segélyalap javára szinte napi rendszerességgel érkeznek a járvány elleni védekezést szolgáló – pénzbeli és természetbeni – felajánlások cégektől, s ez mutatja a város erejét. Gondoskodó város – gondoskodó vállalkozásokkal. Az önkormányzat tehát nincs egyedül a járvány elleni küzdelemben, hiszen számíthat a gazdasági szereplők – sok esetben több tízmillió forint értékű – segítségére. A Debrecen Város Segélyalapot 2021-es költségvetéséből a város önkormányzata 30 millió forinttal támogatja. A segélyalapon keresztül támogatható személyek körének nemrég bejelentett bővítése azt a célt szolgálja, hogy azok újabb csoportjának tudjanak segíteni, akik a járvány okozta hátrányos gazdasági hatásoknak vannak kitéve. Az érdeklődés igen élénk a segélyalap nyújtotta támogatási lehetőségek iránt. A természetbeni felajánlásokat pedig rendszeresen a Debreceni Karitatív Testületen keresztül juttatják el a nehézségekkel küzdők számára.   

A Trade & Event Kft. mostani adománya – főleg az ellátottak napi betegellátásban fontos kötszerek és más egészségügyi termékek – jelentős részét a városi szociális szolgálat kapja meg, de részesül belőle a hajléktalanellátást végző Refomix Nonprofit Kft. is, hiszen náluk is napi szinten zajlik egészségügyi ellátás.

Berettyán Péter, a Trade & Event Kft. tulajdonosa családja és cége nevében köszönte meg a városnak azt a tevékenységet, amit nap mint nap végez. Ugyanis – mint elmondta –, a gazdasági szereplők nem tudnának segíteni a városnak, ha maguk is nem kapnának segítséget a várostól, az önkormányzattól. Miben áll ez utóbbi segítség? Az önkormányzat olyan új befektetőket, vállalkozásokat vonz a városba, melyek új partnerek, megrendelők lehetnek a már itt tevékenykedő debreceni vállalkozások számára, mely utóbbiak ennek révén is erősödhetnek. Az önkormányzat gazdaságfejlesztő tevékenységéből a debreceni vállalkozások is profitálhatnak. Ők is ennek az erősödési folyamatnak a révén juthattak el odáig, hogy lehetőségük nyílt ezzel a felajánlással segíteni a városnak. Ezzel példát is szeretnének mutatni más vállalkozásoknak.

Fotó: Miskolczi János

az eredeti hír itt elérhető