Titokban temették el Lippai Lászlót

2022.04.01

Lippai László február 23-án hunyt el, temetésére szűk családi körben, titokban került sor.

A színész halálát a Madách Színház osztotta meg. Lippai László hosszú, súlyos betegség után 62 éves korában hunyt el.

A Blikk információi szerint szerdán helyezték örök nyugalomra a színészt, a temetésén a felesége, Krisztina, a gyerekei, Anna és Levente, valamint a színész szülőfalujában, Fényeslitkén élő rokonok, úgy húsz-harminc fő vett részt.

Lipit a család kérésére elhamvasztották, nagyon szép, az emlékéhez méltó búcsúztató volt, minden feltűnést kerülve, ahogyan azt mindenki szerette volna a családban. Ugyan Fényeslitkét tartotta szülőfalujának, de Budapesten a szülők mellé temették el. A családja tisztában van vele, hogy sokan kedvelték őt, de a gyászszertartáson magukban a rokonok szerettek volna szűk körben végső búcsút venni tőle

– mondta el a lapnak egy ismerős, aki szerint bár furcsa lehet, hogy Lippai László kollégái nem lehettek ott a temetőben, de ők a színházban egy szertartáson már elbúcsúztak tőle, másfél héttel a titkos temetés előtt, tiszteletben tartva Lippai László felesége kérését, hogy ott vegyenek búcsút Lipitől.

Fotó: Facebook/madachszinhaz

az eredeti hír itt elérhető