Thomas Doll magabiztosan nyilatkozott a DVSC – FTC meccs előtt

2018.04.14

A szombaton 19.30 órakor rendezendő DVSC-Ferencváros bajnoki rangadó előtt a zöld-fehérek vezetőedzője, Thomas Doll nyilatkozott a Fradi.hu-nak.

– Szeretném, hogy a csapat jobb idegenbeli teljesítménnyel rukkoljon elő, mint a legutóbbi találkozókon, de tudjuk, min kell változtatni egy erős Debrecen ellen – fogalmazott a német szakember.

– Nekünk a saját játékunkra kell összpontosítanunk, fontos, hogy koncentráltan és megfelelő mentalitással vágjunk neki a találkozónak. A Ferencváros ellen minden csapat hazai pályán még többet hoz ki magából, csakhogy bizonyítson, ezért alaposan fel kell készülnünk. Az én időmben a Berlinnél ugyanez volt a helyzet, mindig nagyon motiváltak voltak az ellenfelek. Futballistaként megtanultam, miként kell ezt kezelni, most csapatként kell megmutatnunk, hogy ugyanolyan intenzitással tudunk játszani Debrecenben, mint otthon is.

az eredeti hír itt elérhető