Telefonon hívogatja az időseket a Fidesz-KDNP

2020.11.21

A Fidesz-KDNP képviselői és önkéntes segítői a jövő hét elejétől felhívják telefonon azokat az idős támogatóikat, akik hozzájárultak a kapcsolattartáshoz és életkoruk alapján szükségük lehet segítségre, vagy csak néhány jó szóra a koronavírus-járvány alatt – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez szombaton eljuttatott videonyilatkozatában.

Hollik István úgy fogalmazott, ezekben a nehéz időkben különös jelentősége van az odafigyelésnek, a figyelmességnek és a segítségnyújtásnak.

A vírus alapjaiban alakította át a mindennapokat, “most mindannyian a járvány elleni védekezéssel vagyunk elfoglalva, igyekezzük óvni szeretteinket, hozzátartozóinkat” – mondta.

“Vigyázzunk egymásra és különösen figyeljünk az időseinkre, mert minden élet számít!” – hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója, majd aláhúzta, “ha így teszünk, akkor együtt le fogjuk győzni a járványt”.

az eredeti hír itt elérhető