Szökött foglyot ítéltek el Debrecenben

2021.10.05

Fogolyszökés kísérlete miatt egy év – három évre felfüggesztett – fogházra ítélt a Debreceni Járásbíróság egy 47 éves hajdúbagosi férfit, akit európai elfogatóparancs alapján vettek őrizetbe Magyarországon – tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t.

Dobó Dénes közleménye szerint a bíróság tárgyalás nélkül hozta meg a büntetővégzést. A vádlott ellen egy német bíróság adott ki tavaly januárban európai elfogatóparancsot, amely alapján a magyar hatóság idén június 10-én elfogta és őrizetbe vette.

A Fővárosi Törvényszék június 11-én elrendelte a vádlott ideiglenes átadási bűnügyi felügyeletét azzal, hogy az akkor szűnik meg, ha az elrendeléstől számított negyven napon belül az európai elfogatóparancs nem érkezik meg. A bűnügyi felügyelet betartását mozgást követő technikai eszközzel rendelték el, azzal, hogy a vádlott engedély nélkül Hajdú-Bihar megyét nem hagyhatja el, tartózkodási helyét nem változtathatja meg.

A vádlott félt attól, hogy Németországba szállítják, ahol börtönbe kerül, ezért a mozgáskövetőt levágta a lábáról, és korábbi munkahelyén, egy építkezésen rejtőzött el, ahol aztán a rendőrök elfogták.

az eredeti hír itt elérhető