Szlávik: a lélegeztetőgépen lévő betegek 40-45 százaléka meghal

2020.11.02

A tavaszi első hullám után 30-ról 40 százalék fölé emelkedett azoknak a lélegeztetőgépen lévő koronavírusos betegeknek az aránya, akik meghalnak – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az ATV Heti Naplójában. A főorvos elmondta, a Dél-pesti Centrumkórházban jelenleg csak azok a koronavírusos betegek vannak intenzív osztályon, akik gépi lélegeztetésre szorulnak, ezeknek a betegeknek az ellátása ugyanis egy teljesen más feladat. A gépi lélegeztetett embereket mesterséges kómában tartják, és így megnő a szövődmények száma is.

Előfordul az is, hogy olyan beteg kerül kórházba, aki vigyázott, és pontosan betartotta a járványvédelmi szabályokat, ebből a főorvos szerint az látszik, hogy ma már bárki elkaphatja a koronavírust.

A fekvőbeteg osztályokon a kórházban a betegek 5-10 százaléka hal meg a vírus miatt Szlávik János tájékoztatása szerint, de azt látni kell, hogy ahogy telnek a hónapok, egyre idősödnek a betegek. Az átlagéletkor most megközelíti az 50-60 évet

– tette hozzá.

Müller Cecília: hétfőtől szigorítunk

Szlávik János arról is beszélt, hogy korábban a betegek nagy része családi vagy tömegrendezvényen fertőződött meg, az elmúlt hetekben viszont már a közösségi terjedés lett a jellemző, és nem is lehet mindig tudni, hogy a beteg hol kapta el a vírust.

Nincs hatékony ellenszer

A főorvos kitért a Remdesivir nevű szerre is, és nem szolgált jó hírekkel. Jelenleg igazán hatékony antivirális szer nincs a koronavírus ellen, egyelőre kísérleti szerek vannak, amelyek hatékonynak tűnnek. Ha egy beteg megfelel a kritériumoknak, hogy megkaphassa a remdesivir gyógyszert, akkor orvosai megbeszélik ezt vele, és ha hozzájárul, beadják neki. Olyan betegnél, aki nincs tudatánál, a legközelebbi hozzátartozó egyezhet bele a kezelésbe.

az eredeti hír itt elérhető