Sorra törték fel a kocsikat a 15-16 éves debreceni fiúk

2019.08.16

A hajdúböszörményi rendőrök rövid időn belül elfogták a két fiatalt.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. augusztus 14-én éjszaka arról, hogy Hajdúböszörményben több gépjárműből különböző vagyontárgyakat loptak. Az egyenruhások adatgyűjtést végeztek és a beszerzett információk alapján megkezdték a feltételezett elkövetők felkutatását.

A helyi körzeti megbízottak rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 16 és 15 éves debreceni fiúkat, akiket a rendőrkapitányságon a nyomozók kihallgattak. Mindketten beismerő vallomást tettek.

A nyomozás adatai szerint a fiatalok több autóból loptak és egy nyitott gépkocsit – a tulajdonos engedélye nélkül – használtak is.

Velük szemben a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság lopás vétség és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a büntetőeljárást.

az eredeti hír itt elérhető