Olaszországi kórusversenyen díjazták a debreceni fiatalokat

2024.03.29
A Lautitia Gyermekkar és az Ifjúsági Vegyeskar is szép eredményt ért el nemrég.

az eredeti hír itt elérhető


Ebből még botrány lesz! Januártól tilos a 14 év alattiaknak használni a közösségi médiát

2024.03.29
Florida új törvénye az Egyesült Államokban az egyik legszigorúbb jogszabály a közösségi oldalak használatát illetően.

az eredeti hír itt elérhető


A debreceni szakorvos szerint megelőzhető lenne az egyik leghalálosabb betegség

2024.03.29
Az aktív életmód csökkentheti a szív- és érrendszeri problémákat.

az eredeti hír itt elérhető


Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség Afrikába

2024.03.29
Célba ért a magyar segítség Afrikába, már pakolják ki a mintegy tízezer tonna gabonát Szudán partjainál - közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán.

az eredeti hír itt elérhető


Egyedülálló feladatokkal birkóztak meg a középiskolások a Debreceni Egyetem versenyén

2024.03.29
Négyféle feladatot kellett megoldania azoknak a döntőbe jutott diákoknak, akik részt vettek a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának középiskolásoknak meghirdetett harmadik Természettudományos Versenyén, a GYKTV-n.

az eredeti hír itt elérhető


Kigyulladt az aljnövényzet Hajdúszovátnál – fotókkal, videóval

2024.03.29

Ekkortól vásárolhatunk egynapos autópálya-matricát

2024.03.29

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot – tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).

Azt írták, az úthasználati jogosultság egy, a vásárló által megjelölt naptári napra lesz érvényes, 0 órától 24 óráig, és a teljes hazai díjköteles úthálózaton használható lesz.

A napi e-matricát meg lehet venni előre vagy a használat napján, fontos azonban, hogy amennyiben a vásárlás és az érvényesség napja egybe esik, a napi matrica a vásárlás pontos időpontjától biztosít úthasználati jogosultságot, visszamenőlegesen nem – hívták fel a figyelmet.

A napi matrica bruttó ára a különböző díjkategóriákban 2570 és 5150 forint között alakul, április 1-jétől a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban és saját online felületén, valamint a nemzetiutdij.hu oldalon is megvásárolható lesz.

A NÚSZ azt kérte az autósoktól, hogy aki nem közvetlenül a társaságnál, például a nemzetiutdij.hu oldalon veszi meg napi e-matricát, érdeklődjön előzetesen a vásárlás tervezett helyszínén a matrica elérhetőségéről, ugyanis még nem minden viszonteladó partnernél lehet megvásárolni azt április 1-től.

az eredeti hír itt elérhető


Felelős állattartásra hívják fel a figyelmet Hajdúböszörményben

2024.03.29

Mi történik Debrecenben a szelektívbe dobott hulladékkal? – „kikukáztuk” a válaszokat! – fotókkal, videóval

2024.03.29
Hová kerül a hulladék, amelyet a szelektívbe dobunk, és mi történik vele utána? Tényleg van értelme külön gyűjteni, vagy végül úgyis mindent összeborítanak egybe, amikor nem látja senki? Az újrahasznosítás világnapja (március 18.) alkalmából az AKSD Kft. Vértesi utcai válogatóüzemében jártunk, hogy választ kapjuk a kérdéseinkre, és megtudjuk, mi lesz a hulladék sorsa.

az eredeti hír itt elérhető


Marozsán Fábián: Ideges voltam… De így is irány a top tíz!

2024.03.29
A magyar teniszező pályafutása harmadik ATP-negyeddöntőjét is elveszítette, de így is kivívta a olimpiai bajnok ellenfele dicséretét.

az eredeti hír itt elérhető


Hát ez csodaszép! Mostantól mindig így festi majd a tojásokat (videó)

2024.03.29
Egy új módszerrel egészen egyedi, gyönyörű húsvéti tojásokat lehet készíteni.

az eredeti hír itt elérhető


Szentkirályi Alexandra: összenő, ami összetartozik (videó)

2024.03.29
Összenő ami összetartozik, a DK, az MSZP és a Párbeszéd újabb stratégiai együttműködési megállapodást kötött - fogalmazott a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebookon pénteken közzétett videójában.

az eredeti hír itt elérhető


Itthon szeretnénk javítani

2024.03.29
Kerezsi Ádám szerint hiába fenyegeti a kiesés réme a veszprémieket, ennek ellenére nem lehet őket egy kézlegyintéssel elintézni.

az eredeti hír itt elérhető


Körösszegapáti fejlődik

2024.03.29

Rendhagyó módon tartották meg Hajdúsámsonban a Rákóczi-hetet

2024.03.29
Hajdúsámson idén ünnepli várossá válásának 20-ik évfordulóját.

az eredeti hír itt elérhető