Üzemanyaghiány miatt több repülőgép nem szállhatott fel Ferihegyről

2024.03.30

Kerozinhiány miatt nem tudott felszállni Budapesten péntek kora reggel az egyiptomi Hurghadába tartó járat. A Ryanair egyik csütörtöki, Mallorcára tartó járata is kénytelen volt egy órát várakozni üzemanyag-hiány miatt – számolt be az RTL Híradó.


A Liszt Ferenc Repülőtér legnagyobb üzemanyag-szállítója a Mol, a cég szóvivője szerint azonban a hiányról nem ők tehetnek. “A repülőgép-üzemanyag gyártása folyamatos. A Mol a szerződésében vállalt és előre egyeztetett teljes mennyiséget idejében leszállította a reptér üzemanyag-kiszolgáló cégeinek” – hangsúlyozta Bakos Piroska.

A Budapest Airport Zrt. az RTL Híradóval azt közölte, a fennakadásokat az okozza, hogy az egyik üzemanyag-kiszolgálónál átmeneti készletezési probléma van. “A hurghadai gép az Air Bp repülőgép-üzemanyag kiszolgálónál jelentkező átmeneti készletezési probléma miatt nem tud felszállni” – nyilatkozták, hozzátéve: a cég folyamatosan dolgozik a probléma elhárításán.

Azt is elmondták, hogy a reptérhez tartozó repülőtéri üzemanyag-kiszolgáló kft.-t nem érinti a készletezési probléma, így a szerződött légitársaságok továbbra is kapnak üzemanyagot.

az eredeti hír itt elérhető


Virágpompába borult Debrecen – fotók

2024.03.30

Végérvényesen beköszöntött a tavasz, sőt szombaton és vasárnap nyárias meleggel búcsúzik tőlünk a március. A kellemes idő a virágokat is előcsalta Debrecenben.

Virágos Debrecen Virágos Debrecen Virágos Debrecen Virágos Debrecen Virágos Debrecen Virágos Debrecen Virágos Debrecen Virágos Debrecen Virágos Debrecen Virágos Debrecen Virágos Debrecen Virágos Debrecen Virágos Debrecen Virágos Debrecen Virágos Debrecen Virágos Debrecen Virágos Debrecen Virágos Debrecen Virágos Debrecen Virágos Debrecen Virágos Debrecen

Időjárás-előrejelzés a hétvégére

Szombaton napos, fátyolfelhős idő valószínű csapadék nélkül. Élénk, az Északnyugat-Dunántúlon továbbra is erős, Sopron környékén időnként viharos lökések kísérik a déli szelet. Délutánra 22 és 27 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap változóan felhős idő várható, általában többórás napsütéssel. Helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat. Sok helyütt megélénkül, főleg a Kisalföldön megerősödik a déli szél. Hajnalban 6, 13 fokot mérhetünk, a csúcsérték 21 és 27 fok között alakul.

Hétfőn jobbára napos, fátyolfelhős idő várható, majd a nap második felében hidegfront vastagabb felhőzete érkezik nyugatról, amely kelet felé halad. A csapadékzóna éjjel már a Tiszántúlt is elérheti. Az eső, zápor mellett helyenként zivatar is előfordul. Sokfelé megerősödik a déli, délnyugati szél, az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul. (met.hu)

az eredeti hír itt elérhető


Meleg ebédet hoz a nyuszi “kéretlenül” a debreceni éhezőknek

2024.03.30

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete várja a nehéz sorsú debrecenieket szokásos ingyenes ételosztásán, a hónap utolsó vasárnapján, húsvét első napján.

A szervezők közleménye

Vendégségbe hívjuk a nehéz sorsú felebarátainkat 2024. március 3.-én (vasárnap) 11:00-12:00 óra között. HELYE: : Debrecen, Petőfi tér, aluljáró előtti terület.

Jelezzük, hogy összesen 150 fő részére tudunk meleg, előre dobozolt ételt biztosítani. A szüleikkel érkező gyermekeknek tojáskeresőt szervezünk, a “zsákmányt” játékos vetélkedőn is gazdagíthatják. A menü a korábbi kérésnek megfelelően töltött káposzta lesz friss kenyérrel, húsvéti kaláccsal.

Hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne, két kézzel, vagy anyagi támogatással:

Várjuk a debreceni lakosok adományait is, elsősorban TARTÓS ÉLELMISZERT korlátlan mennyiségben, gyümölcsöt, burgonyát, olajat, tisztítószereket, gyermekjátékokat.

Várunk édességet, süteményt, gyerekjátékokat / arra már gondolni sem merünk, hogy egy tehetős debreceni cég húsvéti sonkát ajánljon fel, de nagy tisztelettel fogadnánk.

Várjuk debreceni éttermek, pékségek, élelmiszerüzletek, felajánlásait, csatlakozását. Egy jó és nemes ügyben kérjük a támogatásukat. Segítsünk abban közösen, hogy a szegények is érezzenek egy csöppet az ünnep hangulatából.

Aki szeretne segíteni, támogatást adni, az alábbi telefonszámon jelezheti: mobil (a hét minden napján): +36 30 9841 963 Átutalással: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma: Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802 A közleménybe kérjük beírni: ételosztás, 2024

Meggyőződésünk, hogy nem lehetünk közömbösek azok iránt, akik nem az élet napos oldalán foglalnak helyett, akik önhibájukból, vagy anélkül, mindennapos küzdelmet vívnak a talpon maradásért. Bízunk abban, mind több nehéz élethelyzetben lévő debreceni lakos lehet a vendégünk.

az eredeti hír itt elérhető


Villanyoszlopot tört ketté egy autó Berekböszörményben

2024.03.30

Villanyoszlopnak ütközött egy gépkocsi Berekböszörményen, a Köztársaság utcában – tájékoztatott a katasztrófavédelem.

A baleset következtében az oszlop eltört. A berettyóújfalui hivatásos tűzoltói végzik a műszaki mentést, melynek során áramtalanították a járművet. A villanyoszlop miatt az áramszolgáltató szakembereit is várják a helyszínre.

az eredeti hír itt elérhető


Sikeres tréningen vannak túl a magyar űrhajósjelöltek

2024.03.29

Sikerrel zárult a négy űrhajósjelölt hatnapos izolációs tréningje, amelynek célja a jelöltek felkészítése volt az űrutazással járó kihívásokra – közölte a HUNOR – Magyar Űrhajós Program Facebook-oldalán pénteken.

Az izolációs tréning az űrhajós alapképzés része, amely a megfelelő pszichológiai hatás elérése céljából egy, a jelöltek számára ismeretlen helyszínen, a külvilágtól és külső hatásoktól teljesen elzárt környezetben zajlott a HUNOR-program, a Terrorelhárítási Központ és a Semmelweis Egyetem szakértőinek szervezésében.

A 48 négyzetméteres konténerlétesítményben a szakemberek a Nemzetközi Űrállomáson érvényesülő feltételekhez és a feladatvégzés körülményeihez hasonló feltételeket teremtettek: a szűkös helyiségekben kevés erőforrás állt rendelkezésre, emellett a munkarendet, a mindennapi munkavégzést és rutint, valamint a tisztálkodást és az étkezést is az űrbéli körülményeknek megfelelően kellett végrehajtani.
Külön munkaterületeken végezték a tudományos kísérletek modellezését, míg a közösségi tér az étkezés és a fizikai edzés helyszíneként szolgált. Külön alvókörlet és hangszigetelt pszichológiai szoba is kialakításra került.

Űrhajósok jártak a Debreceni Egyetemen

A közlemény szerint az űrhajósjelöltek egy sor aprólékosan kidolgozott tudományos és gyakorlati feladatot hajtottak végre sikeresen, amelyek célja, hogy a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tapasztalt körülményeknek megfelelő környezetben készítsék fel a következő magyar űrhajóst az űrutazásra. A jelöltek olyan tudományos feladatokat szimuláltak, mint gyógyszer- és anyagtudományi kísérlet, 3D-nyomtatás, valamint rádiótechnikai és áramlástani folyadékkísérlet.

A szimulációs gyakorlatok bizonytalansági és vészhelyzeti elemeket is tartalmaztak, így a jelölteknek a másodperc töredéke alatt kellett döntéseket hozniuk.

A Terrorelhárítási Központ kiképzőtisztje az űrhajósjelöltek parancsnokaként koordinálta a feladatokat, figyelte a jelöltek mentális állapotát, valamint az alvásmegvonásra és a stresszhelyzetekre adott reakcióit, mialatt a szakemberek egy irányítóközpontból kamerák segítségével kísérték figyelemmel a jelöltek tevékenységét, pszichológiai és fizikai állapotát a nap 24 órájában – olvasható a fotókkal illusztrált Facebook-bejegyzésben.

az eredeti hír itt elérhető


Donáth Anna elmondja Debrecenben, hogyan “küzd értünk” Európában

2024.03.29

Az Európai Unió sokkal nagyobb ráhatással van a mindennapi életünkre, mint gondolnánk. Itt, Magyarországon is, ahol az Unió maradt szinte az egyetlen eszköz, amivel hatást tudunk gyakorolni a magyar kormány működésére – olvasható a Momentum felhívásában. Mint írják, ezt teszik a Momentum európai parlamenti képviselői, amikor a magyarok érdekeiért küzdenek Európában.

Donáth Anna, a párt elnöke erről a küzdelemről beszél majd Debrecenben, a Kölcsey Központban, kedden (április 2.) 18 órától – példákon keresztül bemutatva a munkát a kormány kikerülésével közvetlenül hazahozott EU-s pénzektől az Európai Környezetvédelmi Hatóságig.

A rendzevényen kérdezni is lehet majd az ellenzéki politikustól. Regisztráció itt.

az eredeti hír itt elérhető


Augusztus első napjaiban ad otthont az MCC Fesztnek Esztergom

2024.03.29
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézményeként augusztus 1. és 3. között rendezi meg fesztiválját Esztergomban, ahol idén is a magyar könnyűzenei élet kiválóságaival, valamint neves hazai és nemzetközi előadókkal, véleményformálókkal várja a látogatókat a többnapos rendezvény - közölte az intézmény kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.

az eredeti hír itt elérhető


Gól nélküli döntetlent játszott a Puskás Akadémia a Fehérvárral

2024.03.29
A Puskás Akadémia gól nélküli döntetlent játszott a vendég Fehérvár FC-vel pénteken, az OTP Bank Liga 26. fordulójának nyitómérkőzésén.

az eredeti hír itt elérhető


Belgium 100 millió eurós támogatást küld Ukrajnának vadászrepülőgépei karbantartására

2024.03.29

A belga kormány jóváhagyta az Ukrajnának szánt 25. katonai segélyezési tervet, amely 100 millió eurós segélyt tartalmaz az ukrajnai F-16-os vadászrepülőgépflotta karbantartására – jelentette be pénteken Ludivine Dedonder szövetségi védelmi miniszter.

Belgium az úgynevezett “F-16-os koalíció” része, amely 13 országot tömörít Dánia, Hollandia és az Egyesült Államok vezetésével, azzal a céllal, hogy elősegítse Ukrajnának létrehozni a vadászgépeken alapuló jövőbeli légierejét.

“Belgium a kezdetektől fogva elkötelezte magát e koalíció mellett”

– emlékeztetett a miniszter sajtónyilatkozatában.

“Az ukrán technikusok képzését már megkezdtük az F-16-os flotta üzemeltetési karbantartására, és Dániában folyamatosan részt veszünk a leendő pilóták kiképzésében. A belga honvédelem továbbra is támogatni fogja Ukrajnát a területének visszaszerzéséért és lakosságának védelméért folytatott harcában”

– tette hozzá a védelmi miniszter.

Tavaly októberben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök brüsszeli látogatása során a belga kormány ígéretet tett arra is, hogy 2025-től belga F-16-osokat bocsát Ukrajna rendelkezésére.

(MTI)

az eredeti hír itt elérhető


Így lesz igazán finom a húsvéti sonka

2024.03.29

Húsvét közeledtével sok családban felmerül a kérdés: mi teszi igazán különlegessé a húsvéti sonkát? Az ünnephez kapcsolódó étkezési szokásokban gyökerező hagyományok mellett az igazi húsvéti sonka alapvetően két dologból áll: minőségi alapanyagokból és gondos elkészítésből. Ehhez ad most néhány tippet a Budapest legmagasabb pontján újonnan megnyitott étterem, a VIRTU ifjú séftehetsége, Lendvai Levente.

A húsvéti sonka egy olyan fogás, amely hagyományosan a családi összejövetelek, ünnepi ebédek fontos eleme. Az elkészítés módja, a fűszerezése, a főzési ideje kapcsán sokan sokféle tanáccsal élnek, de az első és legfontosabb dologban mindenki egyetért: nem mindegy, hogy hol, milyen minőségű sonkát vásárolunk.

Húsvéti sonka recept tippek

Akkor jó a sonka, ha kívülről szép barnásan piros a fa füstjétől

„Az én világomban a tökéletes sonka egy rituálé része. Az a fajta sonka, ami a mi kultúrákban elterjedt, frissen a legjobb. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy szupermarketben vásároljátzúk a kötözött sonkát, ami egy füstaromás pácot kapott, kívülről pedig egy színezett, füstös lébe mártják, hogy olyan legyen, mintha… Én azt javaslom, látogassanak el a legközelebbi henteshez, és előre rendeljenek egy szép darab sonkát. Minél frissebben jön le a füstről, annál finomabb lesz főzésnél. Akkor jó a sonka, ha kívülről szép barnásan piros a fa füstjétől, enyhe fizikai nyomásra nem enged levet, ugyanakkor van egy kevés ruganyossága, de tartása is a szöveteknek”

– tanácsolja a séf, akinek hentes édesapja már kisgyermekkorában átadta a húsok iránti szeretetét. A családban ebben az időben nem egy, hanem legalább négy sonka fő egyszerre, aminek a jó alapanyag mellett semmi más titka nincs, mint a babérleveles, fokhagymás víz. Melegen az asztalra kerül, és tormával, mustárral, újhagymával, főtt tojással, hónapos retekkel ajánlott fogyasztani, hogy az íze minél jobban kijöjjön. Házi, meleg, fonott vajas kaláccsal pedig csak még inkább fokozzuk az ünnepi hangulatot.

Húsvéti sonka recept tippek

Maradékmentés okosan

A frissen megfőtt, de el nem fogyasztott sonkának is számos felhasználási módja van, amihez Lendvai Levente néhány praktikumot is elárult. Ha hagyjuk kihűlni a húsvéti ebédről megmaradt sonkát a saját főzőlevében (!), és betesszük a hűtőbe vékonyan szeletelve, akkor az a másnapi reggeli mellé biztosan telitalálat lesz. A megmaradt főzőlevet sem szabad kiönteni, hiszen számos módon fel lehet használni.

„A megmaradt főzőléből nálunk általában bableves készül a klasszikus módon, de nagyon sok mindenhez fel lehet használni ezt a füstölt alaplevet. A bableves mellé még kisebb koromban láttam, hogy édesapám lila hagymát féltőre vág, kevés sót és porcukrot tesz rá meg egy pici ecetet. Ezzel eszei a bablevest, és azóta én is így fogyasztom” – árulta el a családi ízesítést Levente. „Ha még mindig maradt sonka, amit már ettünk hidegen, melegen vagy levesként, akkor én a maradék húst felmelegítem, 1×1 cm-es kockákra vágom, és egy keverőtálba helyezem. Mindig megmentek egy pici alaplevet, ebből pár kanállal a húsra teszek, snidlinget, petrezselymet, sót, borsot, lassan sült fokhagymát keverek hozzá, és egy krémes pástétomot készítek belőle”

– adott néhány végső tippet a séf.

Egy biztos, a húsvéti sonka nem csak az ünnepi asztal éke, közösségteremtő szerepet is betölt. Az étel köré gyűlnek össze a családtagok és barátok, megosztva az ünnep örömét és a jóízű falatokat egymással.

Húsvéti sonka recept tippek

Az idei év legjobb húsvéti sonkája a hentes fiától érkezik

Lendvai Levente séf egy húsvéti kosárral is készül, mely most bárki számára megrendelhető az ünnepi időszakban. A csomag a különleges 1,5 kg-os ‘Lendvai’ sonka mellett almás-tormát, kacsarillette-et és kézműves csokoládét tartalmaz, mindezt borral vagy pezsgővel lehet kiegészíteni. A megrendelt kosarakat március 29-30-án lehet személyesen átvenni az étteremben. A különleges húsvéti kosár megrendelésére az info@virturestaurant.com e-mail-címen van lehetőség.

További részletek a Facebook eseményben.

Fotó: Pavel Bogolepov

az eredeti hír itt elérhető


Tűz volt Bojton: melléképület kapott lángra

2024.03.29

Kigyulladt egy húsz négyzetméter alapterületű melléképület tetőszerkezete a Hajdú-Bihar megyei Bojt településen, a Deák Ferenc utcában.

A tűzesethez a berettyóújfalui hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik két vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a lángokat. Az egységek megkezdték az utómunkálatokat.

az eredeti hír itt elérhető


Oszlopot tört egy autós Berekböszörményben

2024.03.29

Ünnepi nyitvatartás a berettyóújfalui szolgáltatónál

2024.03.29

Óraállítás: debreceni vonat menetrendje is módosul

2024.03.29

Március 31-én, vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali kettőkor három órára állítják előre, ami néhány belföldi és nemzetközi vonat, és pár Volánbusz-járat menetrendjét is érinti – közölte a MÁV-Volán-csoport pénteken a honlapján.

Az óraátállítás belföldön többek között érinti a Budapest-Vác-Szob és a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonal vasúti közlekedését.

Az óraátállítás Magyarország területén négy nemzetközi vonatot is érint. A menetrendek változásáról bővebben a mavcsoport.hu honlapon lehet tájékozódni.

A Volánbusznál az óraátállítás miatt néhány busz közlekedése módosul Érd, Kiskunhalas és Hódmezővásárhely térségében. Részletes tájékoztatás a Volánbusz honlapján olvasható.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-hez hétközben eljuttatott közleményében azt írta: vasárnap hajnalban a legtöbb járat közlekedése nem változik, a 2 óra előtti és a 3 óra után indulásokat kell figyelni a menetrendben. Ebben az időszakban, várhatóan hajnali 2 és 4 óra között a közterületi kijelzők nem üzemelnek majd.

Egyes éjszakai járatokat az óraátállítás időpontja menetközben ér, ezért egy-két indulási időpont is változik.

A 100E repülőtéri gyorsjárat változatlanul egész éjszaka közlekedik, az óraátállítás időszakában azonban egyes járatok indulása néhány perccel módosulhat – tudatta a BKK.

az eredeti hír itt elérhető


Valter Attila elindul a versenyen

2024.03.29
Valter Attila elindul a májusi Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen.

az eredeti hír itt elérhető