Ebesen épít 55 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokot a WLP

2024.03.28

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen – közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön, az alapkőletételi ünnepséget követően.

A WLP az első külföldi érdekeltséggel is rendelkező beruházó, amely spekulatív módon (megrendelésállománnyal még nem rendelkezve) fejleszt a budapesti agglomerációban és a kelet-magyarországi régióban – közölték.

Weerts Logistics Park Ebes

A nagy belmagasságú, vasbeton vázas épület négy önálló bérleményből áll, amelyek raktározási célú és irodaterületeket is tartalmaznak. A raktárcsarnok légi, vasúti és közúti teherszállításra alkalmas bázisként szolgálhat a debreceni repülőtérhez való közelsége, valamint a BMW-beruházással a térségben megjelenő kiszolgáló cégek miatt. A projekt kivitelezője a Market Zrt. A WLP kötelezettséget vállalt arra, hogy 2026 végére befejezi a beruházást.

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező RaktárAD és WLP egy éve jelentette be, hogy Vecsés és Gyál határában épít 241 ezer négyzetméteres logisztikai bázist.

Weerts Logistics Park Ebes

Az elmúlt hat évben Magyarországon több mint 200 ezer négyzetméternyi épületet építettek fel, közvetlenül több mint 1000, közvetetten közel 4000 munkahelyet teremtettek, és több mint 150 magyarországi cégnek adtak otthont.

Weerts logisztikai park ebes

A WLP már több mint 1 millió négyzetméter csúcstechnológiás logisztikai beruházással rendelkezik Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban, Németországban, az Egyesült Királyságban és Olaszországban.

Fotók: Weerts

az eredeti hír itt elérhető


Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a lábát

2024.03.28
Ferenc pápa tizenkét rabnak mosta meg a lábfejét az utolsó vacsorát idéző szertartáson a római Rebibbia büntetés-végrehajtási intézet női szárnyán csütörtökön.

az eredeti hír itt elérhető


A főügyész tisztázta, így nem törölhető a tartalom

2024.03.28
A őügyész csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta, minden adatnak nyoma van az aktákban, ezek útja, nyoma követhető.

az eredeti hír itt elérhető


Erdő Péter: az utolsó vacsorán Jézus megmutatja, mennyire szereti övéit

2024.03.28
Az utolsó vacsorán Jézus, aki már távozni készül a világból, megmutatja, mennyire szereti övéit - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek nagycsütörtök este az esztergomi bazilikában.

az eredeti hír itt elérhető


Kiégett furgon csodájára járhattak a debreceniek

2024.03.28
Éjjel lángolt a jármű, de még reggel is ott volt a belvárosban. Emellett BMX-ről, közgyűlésről és egy ebesi beruházásról is szólt a csütörtök. Hajdú-bihari hírösszefoglaló.

az eredeti hír itt elérhető


Megszavazta a debreceni közgyűlés: az egyedüliként pályázó Boros József építhet társasházat a Széchenyi utcai ingatlanon

2024.03.28

Debrecen közgyűlése nyilvános pályázat útján történő együttes értékesítésre jelölte ki a debreceni 8789 hrsz-ú, „lakóház, udvar, gazdasági épület” megnevezésű, 3564 négyzetméter területű, a valóságban Debrecen, Széchenyi utca 43-45. szám alatti ingatlan Debrecen önkormányzata tulajdonát képező 12 darab tulajdonrészét.

Az épületek többsége már évek óta üresen áll. Műszaki állapotuk elhanyagolt, nem felelnek meg a mai előírásoknak. A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet értelmében a Széchenyi u. 43-45. szám alatti ingatlan helyi egyedi védelem alatt áll.

Erre tekintettel a főépület egybeépített szerkezetű részeit, azaz az utcafrontról induló L-alakú beépítés tartószerkezeti elemeit nem lehet visszabontani. Az utcai homlokzaton védettnek tekinthető minden homlokzatot alkotó elem.

A közgyűlés az ingatlanrészek együttes vételárának alsó határát 254.900.000 Ft (áfamentes) összegben határozta meg. A pályázati felhívásra vonatkozó közlemény 2024. február 9. napján.

A pályázatra egyedüli ajánlattevőként a Boros József ügyvezető által képviselt Aranybika Szálló Korlátolt Felelősségű Társaság nyújtott be ajánlatot, mely szerint 254.900.000 Ft vételár ellenében meg kívánja vásárolni az ingatlant.

Boros József
Boros József

Az előterjesztő, Szilágyi Ferenc, a Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztályának vezetője azt a javaslatot tette a közgyűlésnek, hogy a Széchenyi u. 43-45. szám alatti ingatlanrészek együttes értékesítésére kiírt nyilvános pályázatot nyilvánítsa eredményesnek, és a pályázat nyertesének az Aranybika Szálló Korlátolt Felelősségű Társaságot hirdesse ki, tekintettel arra, hogy a benyújtott pályázat megfelel a pályázati felhívásban megfogalmazott követelményeknek és a pályázat céljának. A javaslatot a közgyűlés elfogadta.

az eredeti hír itt elérhető


Miami tenisztorna: a negyeddöntőben ért véget a hajdúszoboszlói Marozsán Fábián menetelése

2024.03.28

Marozsán Fábián két játszmában kikapott a világranglistán ötödik német Alexander Zverevtől a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyének negyeddöntőjében.

A világranglistán 57. magyar remek formában menetelt Floridában, mivel az amerikai Aleksandar Kovacevic, a hatodik helyen kiemelt dán Holger Rune és az ausztrál Alexei Popyrin ellen szettet sem vesztett, majd a 16 között a Runéhoz hasonlóan top 10-es ausztrál Alex de Minaurt búcsúztatta. Ezzel a nem hivatalos élő ATP-rangsorban már a 38. helyen áll.

Csütörtökön aztán egy igazi “nagyágyú” következett a 26 éves Zverev személyében, aki Tokióban olimpiai, 2018-ban és 2021-ben pedig ATP-világbajnok lett, 21 trófeát gyűjtött, 2020-ban döntőt vívott a US Openen, megfordult a világranglista második helyén is, és több mint 40 millió dollárt ütögetett már össze.

Miamiban először találkozott egymással a két játékos, aminek részben az volt az oka, hogy a hamburgi születésű, orosz származású rivális februárban sérülés miatt nem jött el a 3-2-es német sikerrel zárult tatabányai Davis Kupa-selejtezőre.

A torna harmadik negyeddöntője helyi idő szerint 13 órakor, 29 fokban kezdődött el a Hard Rock Stadionban, amely eredetileg az NFL-es Miami Dolphins otthona, és az amerikaifutball-meccseken 75 ezren szurkolhatnak benne. Az 1000-es kategóriájú tenisztornára viszont 2019 óta leválasztanak belőle egy darabot, és egy 14 ezres ideiglenes arénát hoznak létre benne.

A csütörtöki meccsen 1:1-nél a Hajdúszoboszló SE sportolója a negyedik bréklabdát már nem tudta hárítani, és a kevesebbet rontó Zverev 3:1-re ellépett. A magyar éljátékos nem szeppent meg, okosan variálta a játékot, a védjegyének számító ejtésekre a német el sem indult, de első bréklabdájával nem tudott élni (2:4). Marozsán 3:5-nél a szettben maradásért szervált, és a legrosszabbkor, játszmalabdánál ütötte be első kettős hibáját.

A folytatásban is mindketten próbáltak alkalmazkodni a szeles körülményekhez, Zverevet figyelmeztették is időhúzásért, de ez nem zavarta meg abban, hogy a 24 éves magyar második bréklabdáját is kivédje. Ekkor kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, Marozsán teljesen egyenrangú ellenfél volt, ejtéseivel az őrületbe kergette ellenfelét, aki nem egyszer 220 kilométer/óra körül adogatott. A második felvonás és a mérkőzés 5:5 után dőlt el, amikor Zverev hozta a szerváját, a magyarnak viszont néhány rossz megoldás miatt ez nem sikerült, így 1 óra 37 perc elteltével ő gratulálhatott riválisának.

A német kiválóság elsőként az elitbe tavaly berobbant magyart méltatta a meccs után:

“Ma láthattuk, hogy Fábián milyen fantasztikusan üt az alapvonalról, és a legjobbakat is keményen megdolgoztatja. Ha úgy játszik a folytatásban, mint ma a második szettben, akkor hamarosan ő is odaérhet a top 10-be”

– jelentette ki Zverev.

Marozsán pályafutása harmadik ATP-negyeddöntőjét is elveszítette, előzőleg tavaly Sanghajban a lengyel Hubert Hurkacz, Szófiában pedig a német Jan-Lennard Struff állította meg őt a nyolc között. A floridai torna után a 185 ezer dolláros (67 millió forint) pénzdíj vigasztalhatja, illetve az, hogy a jövő héten már a top 40-ben jegyzik majd a világranglistán.

Eredmény, negyeddöntő:
Alexander Zverev (német, 4.)-Marozsán Fábián 6:3, 7:5

az eredeti hír itt elérhető


Megszólalt Gulyás Gergely: már jól van

2024.03.28

A miniszter elmondása szerint a Gerincklinikán műtötték meg, a beavatkozás az azt megelőző tíz nap rendkívüli fájdalmától eltekintve előzmény nélküli volt és azonnali cselekvést igényelt.


Zverevvel már nem bírt, véget ért Marozsán menetelése Miamiban

2024.03.28
A Hajdúszoboszló SE játékosa két szettben kapott ki a negyeddöntőben.

az eredeti hír itt elérhető


Jelentős forrásokból fejleszthetnek a hajdú-bihari gazdák – fotókkal

2024.03.28
Ezúttal Derecskén volt teltházas gazdafórum, ahol a Közös Agrárpolitika lehetőségeiről is tájékozódhattak a vármegyei gazdák.

az eredeti hír itt elérhető


Olyan combokat villantott a magyar énekesnő, hogy a rajongók csak kapkodják a levegőt

2024.03.28
Neccharisnyában mutatta meg brutálszexi idomait Kollányi Zsuzsi.

az eredeti hír itt elérhető


Április 6. és 21. között tartják a Szentendrei Tavaszi Fesztivált

2024.03.28
A rendezvénysorozatban látható lesz Náray Erika és Nyári Krisztián zenés irodalmi estje, Szalontay Tünde önéletrajzi ihletésű monodrámája, Grecsó Krisztián életrajzi stand-up estje, valamint Rohmann Ditta és Szirtes Edina Mókus koncertje gordonkára és hegedűre.

az eredeti hír itt elérhető


Franciaországban minden templom elé rendőri erőket vezényelnek a húsvéti ünnepekre

2024.03.28
Gérald Darmanin francia belügyminiszter arra kérte csütörtökön a prefektusokat, hogy vezényeljenek biztonsági erőket minden katolikus és protestáns templom elé a hétvégi húsvéti ünnepek idejére.

az eredeti hír itt elérhető


A Fehér Ház nem számít izraeli katonai műveletre Rafahban – frissül

2024.03.28
Az izraeli–palesztin háború 174. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

az eredeti hír itt elérhető


Sulyok Tamás köztársasági elnök és Jichák Hercog izraeli államelnök telefonon egyeztetett

2024.03.28
Sulyok Tamás telefonbeszélgetést folyatott Jichák Hercog izraeli államelnökkel, aki gratulált Sulyok Tamásnak köztársasági elnökké választásához. A két államfő áttekintette a legfontosabb kétoldalú és világpolitikai kérdéseket - közölte a Sándor-palota csütörtökön az MTI-vel.

az eredeti hír itt elérhető