Sem a kormány, sem a Fidesz frakciója nem tervezi a választási törvény módosítását

2019.11.21

Sem a kormány, sem a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja nem tervezi a választási törvény módosítását – közölte a két szervezet szerdán az MTI-vel.

Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében azt írta, a kormány nem tervezi a választási eljárásról szóló törvény módosítását, “mert az a kormány álláspontja szerint bevált, a pártok megegyezésén és az Országgyűlés döntésén alapul”.

A Fidesz közleményében szintén azt írta: a választási törvény bevált és a kormánypárti képviselőcsoport nem tervezi a választási törvény módosítását.

A Blikk című napilap kedden este írta meg, hogy információi szerint az önkormányzati választási eredmények ismeretében több ponton is módosíthatja a választási törvényt a kormány a következő időszakban, például csak politikai pártok és független jelöltek indulhatnának az önkormányzati választásokon, bevezetnék a választási regisztrációt és eltörölnék a győzteskompenzációt. A lap szerint konkrét döntés még nincs, de “a kormányzati agytrösztök dolgoznak ezeken az ötleteken”.

az eredeti hír itt elérhető