Debrecen Hotels

Rómában nyílt kiállítás a debreceni Antal-Lusztig Gyűjtemény anyagából

  2019 dec 02 / #debrecen
Google ads
Google ads

Moholy-Nagy László és magyar kortársai művészetét bemutató kiállítás nyílt a debreceni Antal-Lusztig-gyűjteményből a római Modern Művészetek Galériájában. Az intézmény és a Déri Múzeum szervezésében, a Római Magyar Akadémia közreműködésével megvalósuló kiállítás legfőbb célja, hogy bemutassa Moholy-Nagy kevéssé ismert, korai alkotói korszakát, s hogy magyar kortársai néhány művén keresztül bemutassa azt a szellemi-művészi közeget, amely hatott rá.

A tárlat sajtóbemutatójára a római kulturális intézmények főintendánsa, Maria Vittoria Marini Clarelli is ellátogatott. A megnyitó estéjének vendégei között volt Puskás István, a Római Magyar Akadémia igazgatója, Antall Péter műgyűjtő, Angi János a Déri Múzeum igazgatója, Lakner Lajos, a múzeum tudományos igazgatóhelyettese és munkatársai, Nagy T. Katalin, a tárlat kurátora, valamint Jolanda Nigro Covre művészettörténész.

A látás forradalma ˗ A Bauhaus felé címet viselő tárlat 2019. november 28-tól 2020. március 15-ig tekinthető meg.