Robogóst vettek üldözőbe a debreceni rendőrök

2021.08.13

Egy motoros rendőr akart igazoltatni egy robogóst 2021. augusztus 11-én 14 óra körül Debrecenben, a Böszörményi úton. A férfi, ahogy meglátta az egyenruhást, gázt adott és egy közeli lakótelep épületei között kezdett el cikázni. A rendőr azonnal értesítette a kollégáit, majd követni kezdte a robogóst. A férfi nem sokkal később azt gondolva, hogy sikerült egérutat nyernie, egy bokros területen megállt, és épp a motoros-felszerelésétől próbált megszabadulni, amikor a debreceni járőrök megtalálták.

Igazoltatták, majd átvizsgálták a ruházatát, valamint a robogó csomagtartóját. Hamar egyértelművé vált, hogy miért próbált elmenekülni előlük. A helyi lakos soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, valamint nejlonzacskókba csomagolva 200 darab kábítószergyanús tablettát is találtak a motor csomagtartójában. Ezek hatóanyag-tartalmát az eljárás során igazságügyi szakértő fogja vizsgálni. Az egyenruhások előállították a 28 éves férfit a rendőrkapitányságra, ahol kábítószergyorstesztet alkalmaztak vele szemben, ami pozitív értéket mutatott.

A Debreceni Rendőrkapitányság nyomozói kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, engedély nélküli vezetés miatt pedig szabálysértési őrizetbe vették. A gyanúsítottnak továbbá járművezetés bódult állapotban vétsége miatt is felelnie kell.

az eredeti hír itt elérhető