Rég volt már ennyire esélytelen a Loki a Fradi ellen, de hátha…

2021.12.12

A csütörtökön az Európa-liga csoportkörének utolsó, Bayer Leverkusen elleni meccsét megnyerő ferencvárosiak a bennmaradásért harcoló DVSC otthonába látogatnak vasárnap. Míg a 90-es évek második felében, és a 2000-es években is javarészt minimum ki-ki meccseket játszottunk idehaza a zöld-fehérekkel (nem egyszer alapos zakóval hazazavarva őket), most a forma az élvonalban hat meccse veretlen Ferencváros mellett szól.

Máig legemlékezetesebb az 1999-es 6-1-es diadal, amely két részletben látható a Yotube-on, ez az első:

Akkor még nem sejtettük, hogy bő húsz év múlva a Fradi ugyanilyen arányban adja vissza ezt a Debrecennek.

A Loki sorozatban három bajnoki óra nyeretlen, legutóbbi tíz tétmérkőzéséből pedig csak egyet tudott megnyerni. A közelmúlt egymás elleni mérlegét tekintve ötös győzelmi sorozatnál tart az FTC, legutóbb 2019 februárjában ünnepelhettek sikert az NB II-ből idén visszajutó debreceniek. Emlékezhetünk, ekkor talált utat Dibusz Dénes kapujába az újonc Zsóri Dániel ollózása.

Hogy mire számíthat a debreceni publikum? A papírforma szerint többgólos Fradi-győzelemre, de titkon azért reménykedhetünk a Honvéd elleni meccs második félidejéhez hasonló produkcióban. No meg abban, hogy a játékosokban is tudatosul: szurkolói szemszögből a szezon egyik legfontosabb meccse következik.

Dombi Tibor, a Loki pályaedzője nem is emlékszik, hogy hazai pályán volt-e vesztes csapat tagja a Fradi ellen. Úgy véli, lelkes játékkal lehet keresnivalója a csapatnak:

A mérkőzés 16:30-kor kezdődik, az M4 Sport közvetíti.

az eredeti hír itt elérhető