Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn közölte, hogy a jövő hét végén is hétvégén is kijárási tilalmat léptetnek életbe és ha szükségét látják, a rendelkezést a következő hétvégéken is fenntartják a koronavírus-járvány terjedésének feltartóztatására. A kis-ázsiai országban péntek éjféltől vasárnap éjfélig kétnapos kijárási tilalom volt érvényben a 30 legnagyobb városban – köztük Isztambulban és Ankarában -, valamint a Fekete-tenger partján fekvő Zonguldak településen, amely a török szénbányászat központja és ahol gyakoriak a légzőszervi megbetegedések. Az intézkedés 63 millió 640 ezer embert érintett. A szóban forgó városok a személyforgalom előtt április 3. éjfél óta zárva vannak. Az újabb intézkedés tovább szigorította azt az országos szintű kijárási korlátozást is, amellyel a 65 évnél idősebbeket és a krónikus betegeket kötelezték otthon maradásra, valamint a 20 éven aluli, nem dolgozó fiatalokat. Az országban hétfőn több százzal csökkent az újonnan igazolt fertőzöttek száma, 4039 koronavírusos esetet jegyeztek, így számuk 61 049-re nőtt. A kórokozóval diagnosztizáltak napi száma szombaton érte el az eddigi csúcsot, akkor 5138 volt, majd vasárnapra 4789-re mérséklődött. A Covid-19 betegségben 98-an haltak meg hétfőn, a halálos áldozatok száma 1296-ra emelkedett – közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter. Jelenleg 1786 beteget kezelnek intenzív osztályon, 121-gyel többet, mint vasárnap, lélegeztetőgépen 1063-an vannak, ami 85-tel magasabb az előző napinál. A gyógyultnak minősítettek száma az eddigi második legmagasabb értékkel nőtt, 511-gyel 3957-re. Törökországban az emberek többsége hétköznapokon munkába jár, hogy mozgásban tartsa a gazdaságot, ám a hatóságok a közösségi életet már szinte teljesen beszűkítették, leállították továbbá a repülőjáratokat, valamint a távolsági vasúti közlekedést is, a városok közötti buszos utazásokat pedig hatósági engedélyhez kötötték.

2020.04.13

A koronavírus-járvány lassítására bevezetett németországi korlátozások fokozatos lazítását és a vírus jelenlétének minél szélesebb körű, folyamatos megfigyelését javasolja hétfőn közölt állásfoglalásában a német nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina (Leopoldina – Nationale Akademie der Wissenschaften).

A korlátozások lépésenkénti visszavonásának feltétele a járványügyi helyzet stabilizálása és alakulásának legszorosabb, lehetőleg valós idejű követése.

Ezért el kell érni, hogy alacsony szinten állandósuljon az új fertőzöttek száma, ne fenyegesse túlterhelődés az egészségügyi ellátórendszert és mindenki fegyelmezetten betartsa az óvintézkedéseket, azaz a tisztasági előírásokat, az egymás közötti lehetőleg két méter távolság tartásáról szóló szabályt és azt, hogy takarni kell a szájat és az orrot a közösségi közlekedésben és minden egyéb esetben, amelyben a távolságtartás nem biztosított, például az üzletekben és a hivatalokban.

El kell érni azt is, hogy a tüneteken és a fertőzésveszéllyel járó kapcsolatokon alapuló koronavírus-tesztelési gyakorlat mellett országos és térségi reprezentatív felmérésekkel is monitorozzák a lakosság úgynevezett átfertőzöttségének mértékét és a vírussal szembeni ellenállóképesség alakulását, mert csak így lehet pontos helyzetértékelést és alapos előrejelzést készíteni, ami elengedhetetlen a döntések mérlegeléséhez.

A Leopoldina új óvintézkedésként a szájat és az orrot takaró házi készítésű maszk – kendő, sál vagy egyéb alkalmatosság – bizonyos helyzetekben kötelező viselésének bevezetése mellett azt is javasolja, hogy ösztönözzék a fertőzési láncolatok feltárására és megszakítására szolgáló úgynevezett kapcsolatkövető okostelefon-alkalmazások (contact tracking app) önkéntes használatát.

A mások mellett orvosok, jogászok, közgazdászok és szociológusok közreműködésével kidolgozott állásfoglalásban kiemelték, hogy indokoltak voltak a társadalom és a gazdaság működését csaknem teljesen befagyasztó durva korlátozások a járvány kezdeti, dinamikus szakaszában. Azonban az államnak az élet és az egészség védelme mellett arról is gondoskodnia kell, hogy helyreálljon az állampolgárok társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális cselekvőképessége.

Az állami intézkedések társadalmi elfogadottságának biztosításához az egyén saját egészségének védelmére és a közösség iránti szolidaritására épülő “belső motiváció” fontosabb, mint a fenyegetés büntetéssel. Ezért egy megvalósítható menetrendet és egy világos lépésekből álló csomagot kell készíteni a mindennapi élet fokozatos normalizálására, mert így mindenkinek irányíthatóbbá és tervezhetőbbé válik az élet, ami hozzásegít a járvány súlyos megpróbáltatásainak elviseléséhez, “az aktuális terhelés negatív lelki és testi hatásainak minimalizálásához”.
A 19 oldalas tanulmányban mindenekelőtt az oktatási rendszer, a közösségi élet és az állami, közigazgatási intézményrendszer, valamint a gazdaság újraindításáról fejtettek ki javaslatokat.

Az oktatási rendszerrel kapcsolatban kiemelték, hogy az otthoni tanulás tovább súlyosbítja az eleve erős társadalmi esélyegyenlőtlenséget, ezért vissza kell állítani az iskolák működését, amint csak lehet. A tanítás újraindítása az általános iskolák végzős évfolyamaiban a legfontosabb. Egyelőre néhány alaptárgy oktatását lehetne beindítani, legfeljebb 15 fős csoportokban, a tanulókat arcmaszk viselésére kell kötelezni.

A középiskolákban és a felsőoktatási intézményekben már szélesebb körben lehet támaszkodni a távoktatási módszerekre. Arról azonban gondoskodni kell, hogy a járvány miatt ne maradjanak el vizsgák, így például ne halasszák el az idei érettségit.

Az oktatás mellett az összes további területre érvényes alapszabály, hogy a vírus lehetséges terjedésének ellenőrzése céljából mindig kisebb csoportokat kell kialakítani, amelyek tagjai együtt tanulnak vagy dolgoznak, a pihenőidőt, ebédidőt is együtt töltik el és nem érintkeznek más csoportokkal – áll a Leopoldina tanulmányában.

A bölcsődékről és óvodákról azt írták, hogy ezek az intézmények várhatóan tartós szünetre kényszerülnek, mert a kisgyermekeknél nem lehet betartatni a maszkviselési és a távolságtartási szabályt.

A közéletről, az állami intézményekről, a közigazgatásról, a kultúráról és a szabadidő eltöltéséről kifejtették, hogy stabil járványügyi helyzetben és kellő körültekintéssel mindenütt újra be lehet indítani az életet. Lehet például ismét utazni vagy koncertre járni, ha mindenki visel maszkot és a szervezők, szolgáltatók biztosítják a kellő távolságot az emberek között.

A gazdasággal kapcsolatban kifejtették: arra kell törekedni, hogy az “elkerülhetetlen recesszió ne legyen túlságosan mély” és minél hamarabb beinduljon a növekedés. A gazdaságpolitikában az eddiginél erősebben kell érvényesíteni a környezeti fenntarthatóság elvét azért is, mert ezen a területen “hatalmas lehetőségek” mutatkoznak.

Németországban március közepe óta szinte teljesen leállt az élet a koronavírus-járvány miatt. A kijárási és egyéb korlátozások egyelőre április 19-ig maradnak érvényben. A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői szerdán egyeztetnek arról, hogy miként alakítsák a szabályokat április 20-tól.

Angela Merkel kancellár az előző héten több nyilatkozatában is hangsúlyozta, hogy a járvány elleni küzdelem következő szakaszának tervezéséhez kiemelten fontos lesz a Leopoldina állásfoglalása.

az eredeti hír itt elérhető