Ráckevei Anna lett Pest megye díszpolgára

2021.12.10

Pest megye díszpolgára lett Ráckevei Anna, a Csokonai Színház művésze. A mai Pest megye jogelődje Pest-Pilis-Solt vármegye 362 évvel ezelőtt, 1659. december 4-én jött létre. Pest Megye Közgyűlése az évfordulót Megyenappá nyilvánította.  „A Megyenap különleges jelentéssel bír a számunkra”- írják honlapjukon.

 

„A megye újjászületésére emlékezünk, és közösségünk ünnepét tartjuk meg együtt, a megye 187 településéről érkező emberekkel és mindazokkal, akikhez különleges kapcsolat fűz bennünket. Ekkor köszönetet mondunk mindazoknak, akik a hivatásukban vagy a mindennapokban képesek voltak a példamutató tettekre, az átlagon felüli teljesítményekre.

Ráckevei Anna méltatásában a következőket írták:

Pest Megye Közgyűlése Díszpolgári címet adományozott Ráckevei Anna részére a kultúra területén elért kimagasló eredményeinek és társadalmi szerepvállalásának elismeréséül. Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas magyar színművész, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész, 2013 és 2018 között a debreceni Csokonai Színház igazgatója.

A színpad mellett a költészettel is jó barátságban áll, állandó közreműködője volt a Lyukasóra című műsornak, számos hangoskönyvben, rádióműsorban mondott verseket, illetve olvasott fel regényeket. Filmes pályafutása is figyelemreméltó, több mint harminc alkotásban szerepelt. Szinkronszínészként 90 filmhez kölcsönözte hangját.
Támogatásával létrejött a Tököli Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola Alapítvány.

Ráckevei Anna emberként és művészként is a közösség erejében, az egymáshoz fordulásban, az emberi-szellemi nyitottságban, a folyamatos újrafogalmazásban hisz. Hisz abban is, hogy a színház különleges, templomi terében nem a kilátástalanság, hanem a remény az úr, „a szeméthalmok alól előbújó csöpp virágok”.

A fotón Ráckevei Anna és Szabó István, Pest Megye Közgyűlésének elnöke látható.

az eredeti hír itt elérhető