Puzsér: az EU nem fogja felszabadítani a magyarokat

2019.05.02

Demóbunyónak nevezte Orbán Viktor miniszterelnök és Brüsszel vitáját a Jobbik és az LMP főpolgármester-jelöltje szerdán a Jobbik budapesti majálisán.

Puzsér Róbert szerint a miniszterelnöknek az uniós pénzekre, az EU-nak pedig a jól képzett, de olcsó magyar munkaerőre van szüksége, utóbbit nem érdekli például a jogállamiság helyzete a Kárpát-medencében, “nem fognak bennünket felszabadítani”.

Mindkét félnek szüksége van a másikra, például azért, hogy egymáshoz képest határozzák meg magukat, így “nem pusztán szövetségesek, hanem jól felfogott érdekük mentén rivalizálnak a nyilvánosságban” – tette hozzá.
Orbán Viktort Vlagyimir Putyin orosz elnök szálláscsinálójának nevezve Puzsér Róbert, azt mondta, a magyarok Szent István-i öröksége, hogy a Nyugathoz tartozzanak.

“Két forradalmunkat verték le az oroszok, és ha lesz harmadik, azt is ők fogják leverni” – jelentette ki, annak a véleményének adva hangot, hogy Magyarországnak választania kell, keletre fordul-e olajért és gázért, vagy nyugatra szabadságért.

A kérdésre, hogy lesz-e ellenzéki együttműködés a fővárosi kerületekben az önkormányzati választáson, azt mondta, a baloldali pártok nem akarnak korrekt megállapodást kötni az általa centrumnak nevezett erőkkel.
Szerinte a korrektség azt jelentené, hogy a tavalyi parlamenti és a májusi európai parlamenti (EP-) választások eredményét átlagolva osszák el a helyeket.

Arra a felvetésre, hogy a közvélemény-kutatások szerint ő a rendszerváltás óta legnépszerűtlenebb politikus, azt felelte, folyamatosan hamisítják a felmérések eredményeit.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője és EP-listavezetője is úgy nyilatkozott, hogy “manipulálják szinte folyamatosan a közvélemény-kutatások eredményét”.

Ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az EU-ban beindult egy erjedési folyamat, a kérdés csak az, hogy a május végi EP-választáson ennek átütő, teljes elitcserét hozó eredménye lesz-e.

A 21. századi politizálás nem megcsontosodott ideológiákról, hanem ügyekről szól – mondta, megemlítve, hogy több dél-európai országnak sikerült úgy maga mögött hagynia a diktatúrát és a szegénységet, hogy néhány témát átfogó nemzeti minimumot fogadtak el.

A jobbikos politikus szerint ilyen központi téma lehetne Magyarországon a migráció és a kivándorlás kérdése, a bérfelzárkóztatás és a határon túli magyarok képviseletének ügye, valamint a demokrácia alapját jelentő közszolgálatiság helyreállítása.

Egy másik kerekasztal-beszélgetésen Sneider Tamás pártelnök hangsúlyozta: radikális reformra szorul az EU, mert tarthatatlan, hogy a nyugati tagállamok a keletiek leszakadása árán gazdagodnak.

Szerinte genocídium zajlik a magyarság ellen, amikor a kivándorlás és a migráció révén kicserélik a népességet, a kihalás, a kivándorlás és az utóbbi családokat szétszakító hatása miatt a vidék társadalma “néma pusztulásban” van, a Kárpát-medence magyarsága pedig négy évtized alatt 13,5 millióról 11 millióra fogyatkozott.

Szerinte 300-350 ezer forintos átlagbérrel a Nyugatra vándorló magyarok négyötödét vissza lehetne csábítani, és erre a költségvetésben is megvannak a források, de ez a béremelés nem érdeke a Fidesznek, a “profitszerző gazdasági társaságnak”.

az eredeti hír itt elérhető