PM: erősödik a vízipari együttműködés Kazahsztánnal

2019.04.29

A Magyar-Kazah Stratégiai Tanács 3. ülésszakának keretében vízipari együttműködési megállapodást írt alá a két ország – mondta Varga Mihály az ülést követően Kazahsztánban a Pénzügyminisztérium (PM) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.

A pénzügyminiszter kifejtette: a megállapodás révén a víz- és szennyvízgazdálkodás mellett a vízügyi oktatás és kutatás területén is lehetőségek nyílnak a magyar vállalatok számára Kazahsztánban.

A tárcavezető az ülés után tárgyalást folytatott Mamin Askar kazah miniszterelnökkel és Nurlan Kussainovval, a kazah Nemzetközi Pénzügyi Hatóság elnökével is.

Varga Mihály a közlemény szerint elmondta: a Magyar-Kazah Stratégiai Tanács áttekintette a legutóbbi tanácskozás óta eltelt időszak eredményeit és a jövőben meghatározó együttműködési lehetőségeket, így például a vízipar, a mezőgazdaság, az egészségügy és a digitális tudáscsere területét.

Az együttműködési lehetőségek között szerepelt hosszú ideje egy vízipari megállapodás, amelyet hétfőn írtak alá a két ország képviselői. Az egyezmény komoly lehetőségeket kínál a magyar cégek számára, hiszen Közép-Ázsiában jelentős vízkészlet van, és a magyar cégek technológiája versenyképessé teszi őket a kazah piacon.

Mamin Askar kazah miniszterelnökkel tartott találkozójáról szólva Varga Mihály elmondta: egyetértettek abban, hogy a jövőre nézve mindkét ország gazdasági teljesítménye megfelelő alapokat nyújt az együttműködés bővítéséhez. A kazah gazdasági növekedés meggyőző, tavaly 4,1 százalékot ért el, és a jövőre vonatkozó kilátások is kedvezőek.
A magyar gazdaság szintén egyre jobban teljesít, tavaly a növekedés elérte a 4,9 százalékot, ami az Európai Unió átlagos ütemének majdnem háromszorosa. Két magas ütemben növekvő és jó kilátások elé néző gazdaság együttműködéséről van szó, amit a közös történelmi gyökerekből fakadó szimpátia szintén támogat – emelte ki a pénzügyminiszter.

Varga Mihály Nurlan Kussainovval, a Nemzetközi Pénzügyi Hatóság elnökével folytatott megbeszélését követően kiemelte: az új kazah pénzügyi központ révén ezen a területen is lehetőségek nyílnak a magyar vállalkozások számára. A központ a maga nemében egyedülálló kezdeményezés félúton Kína és Európa között, amelyhez már egy magyar cég, a KELER csoport is szakmai támogatást nyújt.

A pénzügyminiszter hozzátette: az Eximbank 195 millió eurós országlimittel rendelkezik Kazahsztánra, mely összeg teljes egészében a magyar vállalkozások ottani piacra lépését támogatja.

az eredeti hír itt elérhető