Pénztárcákat lopott, mehet a bíróságra

2018.08.31

Befejezte a vizsgálatot a rendőrség annak a nőnek az ügyében, aki pár óra leforgása alatt két üzletből lopott tárcákat Siklóson.

A rendőröktől egy nő kért segítséget 2018. augusztus 10-én délelőtt azért, mert a siklósi piactéren valaki ellopta a tárcáját. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy a reggeli órákban egy nő vásárolt nála, akinek az üzlet elől hozott be egy ruhát, így pár percre egyedül hagyta a boltban. A rendőrök egy órán belül beazonosították és elfogták a lopással gyanúsítható 58 éves nagyharsányi nőt, majd előállították és kihallgatták gyanúsítottként.

Ő a bűncselekmény elkövetését elismerte és azt is elmondta, hogy órákkal korábban egy helyi étteremből egy pincértárcát is ellopott, amiből pár ezer forintot kivett, majd mindkét tárcát eldobta. Az eltulajdonított pénztárcákat a rendőrök lefoglalták és visszaadták a tulajdonosoknak.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Siklósi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

az eredeti hír itt elérhető