Párakapukkal, locsolással, vízosztással küzd a hőség ellen a debreceni önkormányzat

2021.06.22

Párakapukkal, közutak locsolásával és ivóvízosztással segíti a polgárokat a város a hőség elviselésében – közölte az önkormányzat.


Debrecen belvárosában három helyszínen (a Kossuth téren, a Református Kistemplom, azaz a Csonkatemplom mellett, valamint a Dósa nádor téren) párakaput helyezett el az önkormányzat. A DKV Zrt. autóbuszjáratain, valamint a villamosjáratok többségén folyamatosan üzemel a légkondicionálás.

Az önkormányzat 2021. június 23-tól kezdve a város négy pontján (a Kossuth téren, a Dósa nádor téren, a Fórum bevásárlóközpont előtt, valamint a Békás-tónál) ivóvizet biztosít az arra közlekedőknek. Ezen felül a fennálló időjárási körülményekre való tekintettel naponta két alkalommal a belváros, illetve a Nagyerdő környéki forgalmas helyszíneken zajlik a szilárd burkolatú utak gépi mosatása, összesen mintegy 163 ezer négyzetméternyi területen a lakosság hőérzetének javítása érdekében.

az eredeti hír itt elérhető