2021.12.16

Tiltakozás a Mandinert sújtó Facebook-cenzúra ellen

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség tiltakozását fejezte ki, amiért a Facebook korlátozza a Mandiner közéleti hírportál oldalát, sőt törléssel fenyegetik a közösségi háló cenzorai.

további részletek
2021.12.16

Ferenc pápa ismét a Szent Péter-bazilika lodzsájáról mondja el karácsonyi beszédét

A Szentatya 2020 húsvétján és karácsonyán a Szent Péter-bazilika belsejében, a főoltárnál mondta el beszédét a járványkorlátozások miatt.

további részletek
2021.12.16

A magyar és az orosz keresztények az oktatásban támogathatják közösen szíriai hittestvéreiket

Azbej Tristan Moszkvában találkozott Filaret archimandritával, az Orosz Ortodox Egyház külső egyházi kapcsolataiért felelős helyettes vezetőjével.

további részletek
2021.12.16

Pénteken egy ideig nem lesz víz Szentpéterszegen

az eredeti hír itt elérhető

további részletek
2021.12.16

Megérkezett a betlehemi láng Debrecenbe

A Betlehemi Születés Templomának örökmécseséről gyújtották meg azt a lángot, amit a 43. Főnix Cserkészcsapat cserkészei hoztak el Bécsből Debrecenbe, és adtak tovább Papp László polgármesternek, valamint a debreceni keresztény közösségek képviselőinek, 2021. december 12-én. Papp László polgármester az ünnepélyes eseményen elmondta: milyen jó lenne úgy ünnepelni, hogy a világ minden gondját le tudjuk tenni […]

további részletek
2021.12.16

23 évet kértek a Deák téri gyilkosra, aki két fiatal fiút késelt halálra (videó)

Barátai meg is kínozták őket, a haldoklókat többször fejbe rúgták és megütötték.

további részletek
2021.12.16

Gulyás Gergely: a lengyelek megbízható barátaink

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a lengyelországi hadiállapot bevezetésének 40. évfordulójáról megemlékező konferencián mondott beszédet.

további részletek
2021.12.16

Előállította a rendőrség Robert Fico volt szlovák miniszterelnököt

Előállította a rendőrség Robert Fico volt szlovák miniszterelnököt, a legnagyobb ellenzéki párt, az Irány (Smer-SD) elnökét Pozsonyban csütörtökön, közvetlenül azelőtt, hogy megkezdődött a párt által bejelentett – a kormány politikájának bírálatára szervezett – tiltakozó menet – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A tüntetéssel – amelyet “a demokrácia végét jelző gyászmenetnek” hirdettek meg – az […]

további részletek
2021.12.16

Varga Judit: megállítjuk az LMBTQ-lobbit meg az iskolák és óvodák kerítésénél

Még a Velencei Bizottságnak sincs beleszólása abba, hogy a magyar szülők hogyan nevelik gyermekeiket – írta közösségi oldalán a miniszter.

további részletek
2021.12.16

Müller: 50-60 gyerek szorult most is kórházi ápolásra Covid miatt

Az egyéni védelmen túl a gyermekek oltása is hozzájárul ahhoz, hogy az egész család – köztük szüleik, nagyszüleik – védetté váljon – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos csütörtökön a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban. Müller Cecília úgy fogalmazott: “nagyon fontos mérföldkőhöz érkeztünk” azzal, hogy miután az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyta az 5-11 éves gyerekek oltását is a koronavírus […]

további részletek
2021.12.16

A Kölcsey Központban lépett fel Péter Szabó Szilvia

az eredeti hír itt elérhető

további részletek
2021.12.16

Apró felsőben mutatta meg tökéletes alakját a Baywatch színésznője

az eredeti hír itt elérhető

további részletek
2021.12.16

Müller Cecília: a gyermekek oltása is hozzájárul ahhoz, hogy az egész család védetté váljon (videó)

A vírus mutálódásának következtében már a gyerekeket is jobban érinti a fertőzés.

további részletek
2021.12.16

Az olaszokkal, angolokkal és németekkel sorsolták össze a magyar labdarúgó-válogatottat a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnok olasz csapattal is azonos csoportba került a Nemzetek Ligája 2022/23-as idényének csütörtöki sorsolásán. A meccs Marco Rossi szövetségi kapitány miatt kifejezetten pikánsnak ígérkezik, mert így a szakvezető kétszer is saját hazája ellen irányítja majd a magyar nemzeti együttest. A másik két ellenfél “ismerős” lesz a magyarok számára, mivel az Eb-ezüstérmes […]

további részletek
2021.12.16

Műszaki hiba miatt nem indít és nem fogad vonatokat a Keleti pályaudvar, több vonalon is nagy a káosz

Elromlott a biztosítóberendezés a Keletiben, emiatt a pályaudvar nem indít és nem fogad vonatokat – közölte a Mávinform. A vonat- és utasforgalom lebonyolítása érdekében jelentős változások vannak, a vonatok másik állomásról indulnak és érkeznek. Az érintett vonalakon és viszonylatokon utazók akár egy-másfél órával hosszabb eljutási idővel számolhatnak. A szakemberek dolgoznak a hiba elhárításán. A korlátozások […]

további részletek