Összezsúfolva szállították a sertéseket, állatkínzás miatt felelnek majd

2018.05.07

A két román állampolgárságú férfival szemben állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást a berettyóújfalui rendőrök.

A Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség közúti határátkelőjén 2018. május 6-án 13 óra körül kilépésre jelentkezett két román állampolgárságú férfi az általuk vezetett tehergépjárművekkel. A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a két járműben több mint 70 sertést szállítanak. Az állatok borzasztó körülmények között voltak összezsúfolva. A szállítási körülmények a malacok pusztulását is okozhatták volna, továbbá kiderült, hogy az előírásoknak megfelelő engedélyekkel sem rendelkeznek a sofőrök. Az egyenruhások a 44 éves F. Stefant és a 37 éves K. Robertet előállították a Biharkeresztesi Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket, valamint értesítették a hatósági állatorvost is, aki megtette a szükséges intézkedéseket.

A két román férfivel szemben állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság.

az eredeti hír itt elérhető