Összeveszett a párjával, szétverte az ajtót egy debreceni férfi

2020.04.27

Rongálás miatt hallgatták ki a nyomozók a debreceni férfit.

A rendőrségre 2020. április 26-án 15 óra 30 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy egy debreceni társasház folyosóján dühöng, kiabál egy ott lakó.

A rendőrök perceken belül a helyszínre mentek, és azt tapasztalták, hogy egy férfi a saját albérletének ajtaját ököllel úgy szétverte, hogy gyakorlatilag be lehetett lépni a lakásba a megrongált nyílászárón keresztül. Az egyenruhások előállították a férfit, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A 38 éves helyi lakos kihallgatásán elmondta, hogy a párjával összeveszett, majd lement a boltba, és mire visszaért be volt zárva az ajtó. A férfi beismerte, hogy ugyan volt nála kulcs, de meg se próbálta azzal kinyitni az ajtót, hanem egyből ököllel nekiesett, és addig ütötte, míg akkora lyuk nem lett rajta, hogy be tudott menni a lakásba.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.

az eredeti hír itt elérhető