Orbán haláláról elmélkedett egy osztrák tévés vezető, a magyar külügy berendeli az osztrák nagykövetet

2022.06.02

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) berendeli Ausztria budapesti nagykövetét az osztrák állami média egyik “vezetőjének botrányos megnyilvánulása miatt” – tájékoztatta Paczolay Máté külügyi szóvivő csütörtökön az MTI-t.

Azt írta, azért rendelik be a nagykövetet, mert az Osztrák Közszolgálati Televízió és Rádió (ORF) egyik vezetője a magyar miniszterelnök halálát kívánta.

Karl Pachner, az ORF egyik ügyvezető igazgatója a Facebookon közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy

Orbán Viktor szívinfarktusa “tisztességes dolog” lenne.

“A durva és mélyen megdöbbentő megnyilvánulás miatt” a KKM péntek reggelre berendeli Ausztria budapesti nagykövetét, magyarázatot kér az osztrák állami média vezetőjének botrányos kijelentésére – olvasható a közleményben.

Az osztrák tévés hülyeségére sorra érkeznek a nívós magyar reakciók is, Pachnert koszos labancnak nevezve és kurvaanyázva nyilvánítanak véleményt egyes honfitársaink. Akad olyan is, aki a “hanyatló Nyugat” eszményét meglovagolva már tangában vizionálja az osztrákot (hiszen arrafelé már “divat” a buziság). Meg aztán olyan is, aki migránsokkal teli helynek sejti Ausztriát (őket nem védi meg tőlük a mi dr. Miniszterelnök urunk).

Nehéz eldönteni, hogy ki nyerte a bunkósági versenyt, de akkor lássuk a magyar termést:

 

az eredeti hír itt elérhető