Olvasónk írja: A Gambrinus közre nem lehet büszke Debrecen

Két évvel ezelőtt írtam a debreceni Gambrinus köz környékén uralkodó áldatlan állapotokról. Akkor az önkormányzat illetékese a megyei lapban egy semmitmondó válasszal elhajtott oda, ahova a kötözködő polgárokat a közpénzből élő hatalmasságok el szokták küldeni. Minap ismét arra jártam, nem véletlenül. Kíváncsi voltam arra, mi történt két év alatt, változott-e bármi. A hely egykor Debrecen egyik büszkesége volt, tele pezsgő élettel, aki ma arra jár, el sem hinné mindezt. Régi emlékeim között  sok kellemes estére emlékeztem az ottani – talán még úgy is mondhatni, legendás-étteremben. Találtam olyan sajtóhírt, hogy egykor – talán igaz sem volt –

a Gambrinus Étterembe hétvégékre, már hetekkel előtte kellett helyett foglalni. Szerettünk a Babaluba  is járni, emlékszem, hétvégére ott is  asztalt  kellett foglalnunk.

Jó szívvel gondolok vissza  egy születésnapi vacsorára is, amikor a lányunkat az ott működő pubban  köszöntöttük. Persze már jó néhány év eltelt, azóta többnyire csak futtában jártam arra. Ilyenkor  valójában igaziból szét sem néztem, ha az ember célirányosan megy, a környezetről nemigen szokott tudomást venni.

Két év alatt nem sok minden változott. A város szívében most is  egy

 kihalt, talán még szellemek sem lakta  utcarészt találtam. Kevesebb a  bezárt üzlet, az üres kirakat, de  kosz, szemét, pusztulás mindenütt.

Mivel kora délután jártam ott, azt nem tudom az éjszakai élet a szórakozóhelyeken milyen lehet. De amit láttam világos nappal, az lehangoló, az embernek az élettől is elmegy a kedve, ha egy turisták által látogatott városban – de egyébként is – ilyet lát. A Gambrinus köz a Nagytemplomtól úgy 500 méterre, a Régi Városházától úgy 50 méterre, mondhatni egy parasztköpésre van.

Ahogy láttam, – ugyanúgy, mint két éve – még az emberek is menekülnek a környékről, úgy egy óra alatt talán tíz, éppen ott cigiző fiatalt láttam, egyébként még a madarak is elkerülik a környéket. Mindez a város közepén, nem messze a nevezetességektől, látnivalóktól. Talán nincs is olyan turista, aki nem fordul meg a környéken. Bár azt kétlem, hogy a város polgármestere akár egyetlen vendégét is erre bátorkodna hozni. Nem igazán tudná bizonyítani, milyen óriási lehetőségek városa Debrecen.

Az egykor élettel, vásárlókkal, szórakozni vágyó emberekkel teli Gambrinus köz, már nincs sehol. A jó pár, még akár flancosnak is mondható üzlet zárva, egy-két antikvárium küzd még a talpon maradásért. Nem lehet könnyű dolguk, hisz

a környéken parkolni szinte egyáltalán nem lehet, gondolom, a bérleti díjat sem könnyű kigazdálkodni.

Néhány korábban zárva tartó üzlethelyiségben úgy láttam, szórakozóhely nyílt, gondolom, az ott lakók nagy örömére. De van még üres helyiség is, nem is egy.

Nem is értem, a Városházától pár méterre hogyan lehet egy területet így hagyni az enyészetnek, kitenni a múló időnek. Egyszerű városlakóként szégyelltem magam, amit láttam. Nem értem, hogy miért jó  egy magára valamit is adó városvezetésnek az a látvány, az a hangulat, amit az egykor jobb napokat látott köz ma áraszt. Találtam egy közel 100 éves képet a területről, amely akkor szórakozó, élettel teli, mosolygó emberekkel volt tele, amikor éppen jóízűen falatoztak, vagy  koccintottak egymás egészségére.

Nem  az 1920 -as hangulatot sírom vissza. De talán

lehet olyan köztes megoldás is, ami jó a városnak is, és a régi hangulatból is vissza lehetne varázsolni egy keveset.

Rábukkantam egy 2008. március 05-én megjelent írásra arról, hogy az év második felére tervezi a Gambrinus tömb rehabilitációját a Civis HÁZ Zrt. Mi történt azóta, nem tudom, de amit most is láttam, az olyan hangulatot áraszt, mintha nem is Debrecen szívében járnék, hanem valamelyik kertségben.

Hogy ne csak kritikát fogalmazzak meg, tennék egy szerény javaslatot is a város kulturális vezetésének. Kicsit feljavítottam a két évvel ezelőtti elképzelésemet. (Úgyis sokszor hangoztatják, mennyire kíváncsiak az emberek véleményére.)

A Gambrinus közben

hozzák létre – jelentős bérleti kedvezményekkel – Debrecen kulturális sétálóutcáját.

Ide költözhetnének antikváriumok, galériák, könyvesboltok, népművészeti üzletek, jegyirodák, kávézók, ahol  az egykori hangulatban újságot lehetne olvasni, / Ady emléke/, egyben találkozó helye is lehetne a város értelmiségének, kultúrára vágyó ifjúságának. Beszélgettem ott élőkkel, akik felvetették, miért nem lehet  a Gambrinus közből  egy hangulatos utcát kialakítani, hiányolják, hogy a városvezetés immár évek óta semmit sem tesz azért, hogy ne a mai letargikus élménye legyen annak a kósza vándornak, aki véletlenül arra jár. Nem bulinegyedre vágynak, hanem -mondjuk így – békebeli hangulatra.

A hely adott, már “csak”  kedvező bérleti díjakra, a parkolási lehetőség biztosítására van szükség. Ha van szándék, ha van akarat, ha nem a dézsma nagysága a mérvadó, akkor a Gambrinus köz – akár rövid időn belül – városunk gyöngyszeme is lehetne. Debrecen  hagyományaihoz is méltó lenne a “kultúra utcájának” a kialakítása. Nem a gagyira gondolok, hanem az értékekre, amitől egy új attrakcióval gazdagszik a város, és a polgárai. Csak egy kis fantázia kell hozzá, aki látta a régi fotókat, azt biztos elvarázsolta a hely korabeli hangulata.

A fotókon látható, hogy milyen állapotban van az egykor szebb napokat látott városrész. A köz végén, az egykori étterem mögötti területen szeméttelep díszeleg, a jelek szerint nem egy -két napja. Kidobott könyvek, hulladék,  üveg és minden ami elcsúfítja a területet. Egy gyöngyszem lehetne a Gambrinus köz, ehelyett nyomasztó, lepukkant állapotában minden csak nem ékköve Debrecennek. Vajon ha két év múlva ismét arra járok, mit tapasztalok majd? Nagy tételben fogadnék arra, hogy azt amit minap, csak a pusztulás még látványosabb lesz. Szeretném, ha tévednék.

A Gambrinus régen, és 2017 májusában:

A Gambrinus 2019. július 9-én:

Budácsik Lajos

az eredeti hír itt elérhető