Nyomozást indított a rendőrség Borkai Zsolt fia ügyében

2019.12.10

Nyomozás folyik Borkai Zsolt fiának az ügyében – számolt be a hvg.hu-nak Hadházy Ákos. A képviselő október közepén tett feljelentést hivatali visszaélés, vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Hadházy szerint Borkai Ádámnak az Akonia Ingatlanforgalmazó Kft úgy fizetett évi 12 millió forintos bért, hogy a cégnek nincsen árbevétele és évek óta veszteséges. A volt győri polgármester fia az ügyvezetője a cégnek.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupciós és Gazdasági bűnözés elleni főosztálya most a bűnügyek egyesítéséről hozott határozatot, amit Hadházy is megkapott, így az általa indított üggyel egyesítik a többi felejelentést is. Három hete a Központi Nyomozó Főügyészség már kereste a képviselőt, mert az ügyben feljelentés kiegészítést rendeltek el.

Borkai Zsolt felesége, lánya és fia is nagy lábon él – nem tudni, miből

Az ifjú Borkai egyébként nem csak az Akonia ügyvezetője, emellett a nemzetközi kapcsolatok koordinátora a győri kézilabdaklubnál.

Hadházy korábban arra is felhívta a figyelmet, hogy a 24 éves Borkait más feladatért is fizetik a Győri Audi ETO KC-nál, a klub 2019/2020-as szezonra szóló, tao-támogatás iránt benyújtott kérelmében ugyanis „technikai vezetőként” hivatkoznak rá. Rajta kívül a dokumentum szerint még Bartha Csaba ügyvezető elnök fizetésére kértek támogatást. Kettejük éves bérköltsége a kérelem szerint 21,9 millió forint, amit, ha egyenlően osztanak el, nagyjából havi bruttó 900 ezer forintos fizetést jelent.

A dokumentumból az is kiolvasható volt, hogy Borkai Ádámnak – aki egyébként korábban labdarúgó volt, nem kézilabdázó – nincs meg a szakmai licence, annak beszerzése „folyamatban van”.

az eredeti hír itt elérhető