Nyolc főt állítottak elő bűncselekmény gyanúja miatt Hajdú-Biharban

2020.08.10

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nem jutott a rendőrség tudomására személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset.

A szolgálatot ellátó állomány 13 személyt fogott el, akik közül nyolc főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, két személyt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján, míg három külföldit az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt.

A rendőrök nyolc személyt állítottak elő, közülük hat főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 14 esetben történt.

az eredeti hír itt elérhető