Nyilvános vitára hívja Debrecen polgármesterét az egyik ellenzéki polgármesterjelölt

2019.09.24

Nyilvános vitára hívta ki Papp Lászlót (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármesterét keddi sajtótájékoztatóján a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás pártszövetség polgármesterjelöltje.

Varga Zoltán hangsúlyozta: eljött az ideje annak, hogy a város közös dolgairól “úriemberek módjára”, nem előre egyeztetett kérdések alapján folytassanak vitát.

“Nézzük meg, ki mit akar letenni a város asztalára, miközben arra is kíváncsi vagyok, hogy eddig ki mit vett el erről az asztalról” – fogalmazott.

A polgármesterjelölt felszólította Papp Lászlót, hogy valljon színt, álljon ki, és vitázzon, “ne legyen olyan gyáva, mint a főnökei”.

Varga Zoltán szerint a nyilvános vitát egy olyan civil szervezetnek kell megszerveznie, moderálnia, amelyik valamennyi politikai szervezettől képes egyenlő távolságot tartani. A vita megszervezésére a debreceni Kossuth Kört kéri fel, és bármilyen helyszínt elfogad, ahova a debreceni polgárok “különösebb ellenőrzés” nélkül bejuthatnak – mondta.

Újságírói kérdésre válaszolva hozzáfűzte, a Papp László részvétele nélküli vitát értelmetlennek tartja, elfogadja ugyanakkor, ha a Kossuth Kör a vitába más jelölteket is szeretne bevonni.

Varga Zoltán azt is mondta, “a milliós kampányt folytató” Fidesz-KDNP Debrecenben törvénytelenül helyezte ki választási plakátjait a közvilágítási oszlopokra, dokumentuma van arról, hogy az E.ON és az ESMA Reklám Zrt. egyetlen politikai pártnak sem adott erre engedélyt. Az ellenzéki politikus az ügyben a választási bizottsághoz fordult.

“Kíváncsian várom, hogy a választási bizottság hogyan próbálja kimosni a Fideszt ebből az egyértelműen törvénytelen helyzetből” – jegyezte meg.

az eredeti hír itt elérhető