Debrecen Hotels

Negyvenéves, büntetését töltő férfit gyanúsítanak a soroksári gyilkosság elkövetésével

  2018 Sze 08 / #debrecen
Google ads
Google ads

A rendőrség egy negyvenéves, büntetését börtönben töltő férfit gyanúsít a 2013-as soroksári gyilkossággal.
Petőfi Attila, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a férfi a gyilkosság helyszínének közelében töltötte gyerekkorát, majd asztalosnak tanult, de nem dolgozott a szakmájában, később hajléktalan lett, lopásokból tartotta fenn magát.

Petőfi Attila elmondása szerint a rendőrség először a nő környezetét derítette fel, 240 embert vizsgáltak át, de ez nem hozott eredményt. Ezután olyan férfiakat kerestek, akik a helyszínhez köthetők, és ad-hoc módon követhették el a gyilkosságot.

A gyanúsítottak számát 330 ezerről 1800-ra csökkentették, közülük DNS-mintát is vettek, de nem találtak egyezést – tette hozzá.

A Nemzeti Szakértői és Kutató Intézet szerdán jelezte a rendőröknek, hogy talált egy olyan – jelenleg büntetését töltő – férfit, akit a helyszínhez lehet kötni, és részese volt már hasonló bűncselekménynek.

Így jutottak el R. Szilveszterhez, aki a bűncselekmény elkövetésekor 35 éves volt, és a telefonjából kinyert adatok alapján a bűncselekmény előtti napokban is a helyszínen tartózkodott.

Petőfi Attila tájékoztatása szerint a férfi nem tett vallomást. A rendőrökkel folytatott beszélgetés során azt mondta, látta, hogy a nőt egy férfi bántalmazza. Közbeavatkozott, megütötte a férfit, ekkor szerzett sérülést, így maradhatott a DNS-e a helyszínen.
A főosztályvezető szerint ezek az állítások a bizonyítékok alapján cáfolhatók, a férfi betanulta a szöveget.

Lontai Márton, a Nemzeti Szakértői és Kutatói Központ főigazgató-helyettese azt mondta, a férfitől vett DNS, illetve a helyszínen talált biológiai nyomok megegyeznek, a nő testén, illetve a környezetében talált DNS-maradványok minden bizonnyal R. Szilveszterhez tartoznak.

A gyilkosság 2013. szeptember 25-én történt. Az áldozat egy 36 éves helybeli nő volt, akit kocogás közben támadtak meg. Holttestére másnap hajnalban a szokásos futóútvonalához közeli bozótosban találtak rá. Támadója lemeztelenítette, speciális matrózcsomókat használva megkötözte, brutálisan megverte, megbecstelenítette, majd megfojtotta.