Négy amerikai tagállamban a republikánusok nem tartanak 2020-ban előválasztásokat

2019.09.09

Négy amerikai tagállamban a Republikánus Párt 2020-ban nem tart előválasztásokat.

A döntést a tagállamok republikánus pártjai szavazták meg a múlt hét végén. Ennek értelmében Nevada, Kansas, Arizona és Dél-Karolina nem ad lehetőséget választóinak az előválasztásokon szokásos vitára.

Drew McKissick, a Republikánus Párt dél-karolinai vezetője hétfőn közleményben tudatta: “mivel nincs legitim kihívója az előválasztásokon Trump elnöknek, azt a döntést hoztuk, hogy megtakarítunk a dél-karolinai adófizetőknek több mint 1,2 millió dollárt, és lemondunk a szükségtelen előválasztásról”.
Nevada, Kansas és Arizona Republikánus Pártja a hét végén közleményben, vagy Twitteren jelentette be döntését az előválasztások törléséről. Mindannyian takarékosságra hivatkoztak.

Ugyanakkor Donald Trump mellett három másik republikánus politikus is jelezte, hogy indul a párt elnökjelöltségéért. Elsőként Bill Weld volt massachusettsi kormányzó jelentette be ezt áprilisban, de még nem indította meg választási hadjáratát. Majd augusztus 25-én Joe Walsh volt illinois-i képviselő közölte, hogy megkezdi kampányát az elnökjelöltségért, vasárnap pedig Dél-Karolina vitatott ex-kormányzója, Mark Sanford jelezte ebbéli szándékát. Donald Trump elnököt hétfőn újságírók a többi között arról is faggatták, hogy vajon kész lenne-e vitára a többi elnökjelölt-aspiránssal. “Nem ismerem őket, együttesen is kevesebb mint egyszázalékos a népszerűségük, csak reklámozni akarják magukat” – válaszolta az elnök. Hozzáfűzte: “tisztesség ne essék szólván, nem hiszem, hogy hitelesek”.

Trump megemlítette még azt is, hogy az aspiránsok egyike négy évvel ezelőtt alelnökjelöltként csúfos vereséget szenvedett, másikukat nagy arányban szavazták ki a képviselőházból, a harmadik politikus pedig évekkel ezelőtt “Argentínában kirándult”. Bill Weld ugyanis – kilépve a Republikánus Pártból – Gary Johnson libertárius alelnökjelöltjeként indult 2016-ban, Joe Walsh 2012-ben nagyarányú vereséget szenvedett demokrata párti kihívójától, Mark Sanford pedig 2009-ben kormányzóként több mint egy hétre szőrén-szálán eltűnt, és amikor előkerült, közölte, hogy szerelmes és argentin barátnőjével kirándult.

az eredeti hír itt elérhető